42. Eörsi László könyvének bemutatója Pesterzsébeten - Laszlo Eorsi Book Premiere, Pesterzsebet2015.10.21.

Eörsi László Pesterzsébet 1956

http://5mp.eu/web.php?a=marossyendre&o=reyWw_BJpg

Dr. Marossy Endre előadása:

42. Eörsi László könyvének bemutatója Pesterzsébeten - Laszlo Eorsi Book Premiere, Pesterzsebet 2015.10.21.

A könyvbemutatót a pesterzsébeti Önkormányzat rendezte. Ecsedi-Nagy Andrea protokoll- és sajtófelelős nyitotta meg a rendezvényt.

Juhász Lajosné alpolgármester köszöntötte a megjelenteket.

Két felkért előadó beszélt a könyvről, Somogyváry Géza,

az 1956-os Nemzeti Bizottság elnökségi tagja, Pesterzsébet díszpolgára és én. A bemutatón részt vett és felszólalt Puchert János, a Jutadombot védő 51. esztergomi légvédelmi tüzérosztály sorkatonája.

Az alábbiakban közlöm előadásom szövegét.

Tisztelt Alpolgármester Asszony,

Tisztelt Hölgyeim, Uraim!

Az 1956-os forradalom és szabadságharc története nem írható le Pesterzsébet említése nélkül. Lakosai, az Önök szülei, nagyszülei, ismerősei részvételével kezdődött fővárosunkban a forradalom, ők fordultak először és egyetlenként szembe a Magyar Néphadseregnek a kormány által a forradalom leverésére bevetett csapataival, ők segítették a Magyar Néphadsereg alakulatait a szovjet-volt ÁVH-s intervenciósok elleni jutadombi győzelemhez, az egyetlenhez, amit magyar erők a Forgószél hadműveletben arattak, ők folytatták magukra hagyatva a mind reménytelenebb harcot a honvéd alakulatok elvonulása után, ők szüntették be az ellenállást fővárosunkban legutolsóként, november 11-én.

Budapest 1956-os történelméről könyvtárnyi visszaemlékezés, szaktanulmány, könyv született, túlnyomórészt a belső kerületekben lezajlott döntő fontosságú eseményekről. Lényegesen kevesebb figyelem irányult a forradalom és szabadságharc története szempontjából kisebb jelentőségűnek tartott külső kerületekre. A fővárosi események feltárásában és megírásában alapvető jelentőségű Eörsi László munkássága. Nevéhez fűződik a forradalom és szabadságharc soroksári eseményeinek tavaly megjelent feldolgozása. Ezt követi a ma megjelent könyve: A pesterzsébeti ellenállás 1956.

Eörsi László korábbi munkáinak igényes szakmai színvonala jellemzi ezt a kötetet is. Mint mindig, most is a levéltári forrásoknak, mindenekelőtt a perek sok száz oldalt kitevő anyagának biztosít elsőbbséget a szereplők felkutatásában, az események feltárásában és következtetéseinek megfogalmazásában. Már amennyiben a levéltári források, gyakorlatilag a nyomozati anyagok, periratok alkalmasak erre. Sok éves forráskritikai gyakorlattal a szerző e könyvében is bebizonyítja, hogy ezek a források a maguk korlátai között hiteles részleteket tartalmaznak, sőt valóságtartalmuk olykor lényegesen meghaladja az évtizedes, több évtizedes késéssel megfogalmazott személyes emlékezésekét

Eörsi László a tőle megszokott alapossággal nézte át nem csupán a kötet tárgyát képező pesterzsébeti fegyveres ellenállás, hanem a forradalmi önszerveződés dokumentumait is.

A kötet tartalmi felépítésének jellegzetessége az 1956-ban egységes, ma két önálló kerület közös eseménytörténetének a bemutatása volt. Ide sorolnám a kiskunhalasi lövészezreddel vívott október 26-i harcokat, valamint a jutadombi győzelmet a szovjet-volt ÁVH-s oszlop fölött november 4-én, politikai szinten pedig a XX. kerületi önszerveződés bemutatását, az Ideiglenes Nemzeti Tanács illetve a XX. kerületi Forradalmi Ifjúsági Szövetség tevékenységét és legfontosabb dokumentumainak elemzését. Eörsi László szavaival: ezeket a részeket – a megfelelő változtatásokkal – ebbe a kötetbe is átemelte. Szabadjon hozzátenni: ezek a részek most vannak a helyükön, és a pesterzsébeti adatokkal, dokumentumokkal kiteljesítve most tekinthetők a pesterzsébeti események szintézisének.

A szerző megszokott módszere ezúttal is hiteles eredményre vezet: a levéltári forrásokat mondatról mondatra elemezve állítja az egykori részvevőket az olvasó elé és rakja össze napról napra, óráról órára a pesterzsébeti fegyveres ellenállás történetét. Könyvében elsősorban a helyiekről, a pesterzsébeti felkelőkről, nemzetőrökről ír, akik közös főparancsnokság alatt, több nemzetőrségi csoportban tevékenykedtek Pesterzsébet különböző pontjain, elsősorban a kerület központi részén.

A pesterzsébeti Forradalmi Nemzeti Bizottság október 30-án emlékirattal fordult Nagy Imre kormányfőhöz, ami részletesen ismertette Pesterzsébet célkitűzéseit és követeléseit. Az emlékirat átadásakor a küldöttség közölte Nagy Imrével, hogy a XX. kerület erői átalakulnak nemzetőrséggé, és biztosítják a rendet, a közigazgatást. A kormányfő elfogadta ezt az álláspontot. Pesterzsébet tehát a nemzetőrség felállításának szándékával megelőzte a nemzetőrség országos megalakítását, ami október 31-én történt. A pesterzsébeti nemzetőrség vezetésével a kerületben jól ismert Oltványi Lászlót bízták meg, ő lett a kerületi főparancsnok. Oltványi nagyszerű szervezőnek bizonyult. ÁVH-sok, kommunisták nem kerülhettek be, volt politikai foglyok – mint maga Oltványi is – mérvadó feladatokat kaptak.

A pesterzsébeti nemzetőrség támaszpontjait önálló alfejezetek mutatják be. Megismerhetjük a jelentősebbeket éppúgy, mint a kisebbeket, a Rendőrkapitányság, a 47. számú rendőrőrs nemzetőr csoportjait csakúgy, mint a Szabadka utcai és a téglagyári nemzetőrséget, rendőri és civil csoportokat, a ma is köztiszteletben álló Oltványi Lászlót, az őt körülvevő parancsnokságot, az osztagok vezetőit, a ma már csaknem elfeledett egyszerű nemzetőröket.

A Pesterzsébetet védelmező honvéd alakulatok tevékenységét – mivel a szerző álláspontja szerint nem kapcsolódtak szervesen a mai Pesterzsébethez, a mai pesterzsébetiekhez – csak nagy vonalakban ismerteti.

E harcok két kiemelkedő részletét a szerző részletesen és pontosan írta le már a soroksári könyvében. Az első a kiskunhalasi lövészezred október 26-i áttörése a főváros felé, amellyel kapcsolatban a szerző most a pesterzsébeti adatok hozzáadásával egészíti ki a korábbi tanulmányát. A másik, még inkább jelentős és ismert, bőségesen adatolt részlet a szovjet-volt ÁVH-s intervenciós menetoszlop november 4-i megtámadása a Jutadomb előtt. Ez a könyv talán legmozgalmasabb fejezete. A korábban már jól ismert történetet a szerző kiegészítette a pesterzsébeti nemzetőr parancsnokság előkészületeinek részleteivel. Ezekből szabadjon most kiemelnem egy mozgalmas történetet.

A november 4-én hajnalban elsőként jelentett, Soroksár felől Pestre nyomuló szovjet harckocsizó oszlop elvonult a Jutadomb előtt. Simon István százados, Oltványi László katonai tanácsadója - az utóbb a megtorlások során kivégzett – Bartók Jánossal együtt motoron követte ezt a szovjet oszlopot a Corvin-közig. Simon századosék tovább mentek a Honvédelmi Minisztériumba. Találkoztak Király Béla tábornok segédtisztjével, akit tájékoztattak. Állításuk szerint azt mondták nekik,” menjen, ki merre lát”. Simonék ekkor visszatértek Pesterzsébetre, ahol Oltványi László tartott parancsnoki értekezletet. Itt a Budapestre támadó intervenciósok megállítását határozták el, tehát éppen ellentétes döntést hoztak, mint a nemzetőrség főparancsnoka, Király Béla tábornok, illetve a honvédség elérhető elöljárói, akik nem vállalták a szovjetek elleni harcot. Ez a részlet jól világítja meg Pesterzsébet megkülönböztetett szerepét az intervenció ellen vívott harcban is.

A pesterzsébeti nemzetőrség harcára vonatkozó adatokkal kiteljesedett a korábban rajzolt kép a Jutadombon november 5-10. között folytatott harcokról.

Új kutatásokra alapozott új eredmény a szovjet csapatok ellen Pesterzsébet más részein folytatott harcok leírása. Elsőként Eörsi László közli és fénymásolatban is bemutatja Lobzov szovjet gárda alezredes összefoglaló jelentését és annak hiteles magyar fordítását a Határ úti, Nagykőrösi úti és kőbányai harcok november 4-8. közötti veszteségeiről. Ez 1959. július 2-án kelt, a folyamatban lévő magyar nyomozati eljáráshoz készült a mértékadó hadműveleti iratok alapján. Lobzov gárda alezredes összesítése szerint a fenti öt nap alatt 13 név szerint felsorolt valamint több más szovjet katona esett el. E harcokban tehát legalább annyi, esetleg több szovjet katona esett el, mint a Jutadombnál (ott legalább 16 fő).

A könyv második részében 67 résztvevő arcképes életrajza következik. Csak olyanoké, akiket levéltári források említenek, és az életrajz összeállításához elegendő adat áll rendelkezésre. 38 főről, akikről ma még keveset tudunk, Eörsi László arcképcsarnokot állított össze. Remélhetőleg Önök közül sokan fellelhetik szüleiket, nagyszüleiket, rokonaikat, ismerőseiket.

A forrás- és a hivatkozásjegyzék után a Függelék ismerteti a levéltári forrásokban szereplő forradalmárok legfőbb személyes adatait, a későbbi megtorlást elszenvedők pertáblázatait, valamint a harcok áldozatainak névsorát.

Szabadjon emlékezni azokra, akik szabadságukat, börtönben megroppant egészségüket, életüket áldozták Pesterzsébetért. Eörsi László könyvében olvassuk, hogy az 1956 utáni megtorlás egyik tragikus számadata a térségben lezajlott, már említett jutadombi eseményhez kötődik: a legtöbb katonát, az esztergomi 7. gépesített hadosztály 52 tisztjét és sorkatonáját állították hadbíróság elé. Szintén a jutadombi harcokért a pestszentlőrinci légvédelmi tüzérek és a kiskunmajsai lövészek egyesített, 25 főt felvonultató perén kívül 53 civil ellen emeltek vádat, tehát ezért a november 4-i sikeres harcért 130 főre sújtott le a megtorlás.

A börtönbüntetést elszenvedőkből a pesterzsébeti események kapcsán elítéltek közül kerültek ki a legtovább szenvedők, a legkésőbben szabadulók. Az 1963. évi amnesztia ellenére az esztergomi 51. légvédelmi tüzérosztály 3 sorkatonáját csak 1970. március 25-én engedték ki a börtönből. Egyikőjük Puchert János, aki itt ül közöttünk, és akinek a témát kutató történészek mérhetetlen sokat köszönhetnek, köszönhetünk.

Eörsi László könyvéből megtudjuk, hogy két pesterzsébeti nemzetőr 1973-ban, további kettő 1974-ben hagyhatta el börtönét. Közöttük a jelenlegi adatok szerint utolsóként szabaduló pesterzsébeti nemzetőr Vetési József volt, 1974. május 14-én, 15 évi börtönbüntetés után.

Pesterzsébetért kilencen adták életüket.

Az esztergomi 7. gépesített hadosztály állományából öt tisztet és két sorkatonát akasztottak fel: Mecséri János ezredest, Szendi Dezső alezredest, Szabó Pál őrnagyot, Kicska János főhadnagyot, Rémiás Pál hadnagyot, Kálmán Dezső őrvezetőt és Magyar János honvédet. A perekben két polgári lakost is halálra ítéltek. Bartók János traktorvezetőt statáriális eljárást követően végezték ki, Micsinai István lakatost pedig bűnbakként adták a hóhér kezére, külföldre szökött társa helyett.

Jó szívvel ajánlom Önöknek Eörsi László könyvét.