Október,Felkelők a Jutadombnál
Október
Marossy Endre:
22. Felkelők a Jutadombnál 1956 októberében-Hungarian Resistants at Jutadomb 1956
;)
1956. október 26-án, pénteken déltájban a pesterzsébeti Jutadomb közelében szovjet páncélozott gépjármű haladt a Soroksári úton Budapest felé. Mögötte magyar katonai menetoszlop lendült mozgásba. A Nagysándor József utca felől, a Soroksári - mai nevén Helsinki-utat akkor keresztező HÉV síneken gazdátlan vagon gurult, egészen egy kőből rakott akadályig, így most eltorlaszolta a Soroksári utat. A páncélozott gépjármű közeledett a torlaszhoz, amikor tüzet nyitottak rá, amit a páncélkocsiban ülők viszonoztak. A vezető lefékezett, tolatva megfordult, majd visszaindult az alakulat felé. Ebben a pillanatban dőlt el, hogy a honvéd alakulat válaszút elé került: vagy megszakítja Budapest felé tartó menetét, vagy harccal nyit utat magának. Ugyanígy választásra kényszerültek a Duna partjától a Jutadomb belsejéig elhelyezkedő, legtöbbnyire civil fegyveresek: átengedik-e a szemmel láthatóan döntő túlerővel érkező gépesített lövészezredet, vagy felveszik velük az egyenlőtlen harcot, reménykedve valamilyen, a csodával határos külső körülmény bekövetkeztében, leginkább talán abban, hogy a magyar katonák nem fordulnak a magyar polgári lakosság soraiból összegyűlt, fegyvert ragadó, túlnyomórészt fiatal fiúk és lányok ellen.
Reménykedésük nem volt teljesen alaptalan. A Magyar Néphadsereg Budapestre vezényelt alakulatai készek voltak a kapott parancsok végrehajtására, és feladatuk teljesítése közben nem riadtak vissza a fegyveres harctól sem. Egyértelmű parancs azonban alig hangzott el, akkor is legfeljebb helyi érvénnyel. A Nagy Imre vezette kormány közleményei 26-án reggel még ellenforradalomról szóltak, kijárási tilalmat rendeltek el, amit részben feloldottak. Statáriummal fenyegették a fegyvert ragadó csoportokat még az esti órákban is. Másfelől azonban nem vállalták a felelősséget a Magyar Néphadsereg harcbavetéséért. Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat következetlen utasítások, egymást keresztező parancsok követtek. A kormány inkább a Budapestre hívott szovjet csapatokra hagyta a rendteremtést, de egyértelmű fegyverhasználatra őket sem kérte fel. A főváros területére kiható, egységes katonai akció ezidáig elmaradt, ami bomlasztólag hatott nem csupán a magyar, de a szovjet katonák egy részére is. A forradalom első napjaiban éppen a honvédektől került sok fegyver az utca népéhez. Sokan el is hagyták alakulatukat, sőt csatlakoztak az utcán harcolókhoz. Voltak olyanok is, akik parancsra hivatkozva segítették a fegyveres csoportokat.
AZ ELSŐ HARCOK A JUTADOMBNÁL
A Soroksári utat már október 24-én ideiglenesen lezárták három, oldalára fordított tehervagonnal. A Pesterzsébeten átvonuló honvédségi alakulatoktól fegyvert, lőszert, sőt egy páncéltörő és két légvédelmi ágyút szereztek, utóbbiakat a Jutadombon állították fel. Nem tudni, kik voltak a Jutadomb első védői, választottak-e maguk fölé parancsnokot, vagy több, egymástól független csoport készülődött a harcra. Azt tudjuk, hogy október 24-én este szembefordultak a kormány kérésére Budapestre érkező, hat harckocsiból álló szovjet oszloppal. Az első páncélost kilőtték, a többi visszafordult. Éjfél után szovjet és államvédelmi erők megtámadták és bekerítették a jutadombiakat. A tűzharcban a szemtanúk szerint mindkét félnek voltak halálos áldozatai. Harminchat foglyul ejtett felkelőt a rendőrség fogdájába vittek, a vagonbarikádot felszámolták.
OKTÓBER 26.
Október 26-án reggel diákok tüntettek a párt kerületi székháza előtt. Könyveket, brosúrákat égettek az utcán, majd a rendőrkapitánysághoz vonultak, és fegyvert követeltek maguknak, amit meg is kaptak. Kiszabadították az első összecsapás után ide szállított felkelőket, majd visszamentek az első napi ellenállás helyszínére. Egy részük védőállást alakított ki a Szent Anna kápolnában és annak környékén, egészen a Téglagyárig.
Délelőtt már összecsaptak egy szovjet alakulattal, és a velük együttműködő magyar harckocsizókkal. A szovjetek éppen sebesültjeiket vitték hátra, amikor Kecskemét felől beérkezett a 37. kiskunhalasi gépkocsizó lövészezred, Hodosán Imre őrnagy parancsnoksága alatt. Nagyjából dél lehetett.
A KISKUNHALASI LÖVÉSZEZRED
Azok, akik abban reménykedtek, hogy meggyőzhetik, netán átállíthatják oldalukra az ezred katonáit, aligha mérték fel, kikkel állnak szemben. A III. hadtest parancsnoka, Gyurkó Lajos vezérőrnagy elhatározta, hogy bármilyen eszközzel letöri az általa ellenforradalomnak minősített megmozdulásokat. Az események értékelésében és a kemény fellépésben támogatták őt hadtestének magasabb parancsnokai is. Gyurkó vezérőrnagy október 26-ától minden képzeletet felülmúló brutalitással fordult szembe a forradalom vidéki követőivel. Kecskeméten sortűzzel verette szét a tüntetőket, másnap repülőgépről géppuskáztatott a Himnuszt éneklő tömegbe Tiszakécskén, majd máshol is. Repülőgépről szórt röplapokkal tájékoztatta elszántságáról a többi laktanya katonáit. A törvényes magyar kormány fegyveres megdöntésére készülő Katonai Bizottság Gyurkó vezérőrnagyban látta a katonai diktatúra lehetséges vezetőjét.
E hadtest kiskunfélegyházi hadosztályához tartozott a kiskunhalasi gépkocsizó lövészezred, melynek katonáit a Soroksári úton akarták meggyőzni igazukról a fegyvertelen lakosok. Kemény választ kaptak: Hodosán őrnagy megtiltotta a honvédeknek, hogy közel engedjék magukhoz a civileket, majd a tovább közeledőkkel szemben célra tartatta a fegyvereket, és mind katonái, mind a tömeg számára egyértelmű tűzkészültséget rendelt el. Ekkor a civilek visszahúzódtak, és a környező utcákban széledtek szét. Hodosán őrnagy átszállt a Honvédelmi Minisztérium által kiküldött szovjet összekötő tiszt páncélozott járművébe, és előre indult Pest felé, parancsa szerint a Honvédelmi Minisztériumba. Helyettese folytatta a menetet: felderítő járőrt különített ki, amely mögött zászlóaljanként besorolt az ezred.
A FELKELŐK TÜZET NYITNAK
A felkelők átengedhették volna a lövészezredet, az ugyanis semmilyen módon nem fenyegette a Jutadombot, ilyen parancsa nem is volt. Ugyanígy nem volt parancs a lövészezred feltartóztatására. Pesterzsébeten még csak ezen a napon, 26-án foglalták el a felkelők a tanácsházát, és választották meg parancsnokuknak Oltványi László egykori magyar királyi főhadnagyot. A kerületre kiterjedő, átfogó védelmi elgondolás még nem volt. A Jutadomb védői saját elhatározásukból vették tűz alá a torlaszukhoz közelítő, majd visszaforduló páncélozott járművet.
Feltartóztatni azonban nem tudták: Hodosán őrnagy sértetlenül visszaért ezredéhez. Felderítői addigra már gépjárműről szálltak, és harchoz helyezkedtek el a Nap utca és a Soroksári út torkolatánál, lényegében a most felavatott jutadombi emlékhely előtt, a Duna felé eső oldalon. A felderítőkre tüzet nyitottak a Soroksári-út mindkét oldaláról. Az ezred felderítő főnöke, Jurinovits Miklós százados, aki saját elhatározásából jött előre a járőrhöz, a tűzharc kitörésekor nem eléggé látta át a terepet. Ezért előbb a gépjárműhöz szökellt, majd a Soroksári út túlsó felét kiszemelve, kiugrott a jármű fedezetéből. Ebben a pillanatban ismét tüzet nyitottak a felkelők, és a századost mellén érte a sorozat. Röviddel később, alatta szolgáló öccse szemeláttára, katonái között belehalt sérüléseibe.Holttestét az ezredparancsnok politikai helyettese hordágyra tetette, és végigvitette a honvédek között. Őket ez a látvány a végsőkig felbőszítette: tisztjeiket követve mindenre elszántan nyomultak előre a Soroksári út mindkét oldalán.
Hamar kiderült, hogy a felkelők túlértékelték eddigi sikereiket és saját erőiket. Ők a Jutadombot akkoriban jól védhető, szinte bevehetetlen terepakadálynak tekintették. Itt valójában nem egy domb volt, hanem a Pesterzsébetet Soroksártól elválasztó, délkelet felé haránt elnyúló, futóhomokkal fedett dombvonulat. Ennek ma már csak a pesterzsébeti temetőhöz kiterjedő széle maradt meg.
A másik oldalon utcák, lakóépületek, gyárak, telephelyek létesültek, és az egykori dombot síksággá gyalulták. Az akkori Jutadombról hatásos tüzet lehetett zúdítani a Soroksári úton előre nyomulókra, és a környező utcákon megannyi támpontot rendeztek be a házakban. Lehetséges, úgy gondolták, hogy Pesterzsébet a Duna felől nem támadható. Talán ilyen megfontolásból a Soroksártól a Gubacsi hídig terjedő partszakaszt csak a reggel ideérkezett kisszámú védő tartotta, kézifegyverekkel és géppuskákkal felfegyverkezve. Megszállták a Szent Anna kápolnát, a Soroksári út emelkedőjére épült csárdát, távolabb a Gubacsi-hidat és környékét. A környéket uraló támpont a kápolna volt.
Egy ilyen helyzetértékelés nem lehetett helytálló, mert hatásos tüzérségi támogatás nélkül ekkora térséget nem lehetett tartósan védelmezni, legfeljebb csak a híd közelében található Téglagyár területén. Innen azonban csaknem lehetetlen volt visszavonulni. A kiskunhalasi gépkocsizó lövészezred harmadik zászlóalja éppen itt bontakozott szét. Előrenyomulását a dombos terep megkönnyítette. Feladatát bonyolította az a körülmény, hogy a helységharcot akkortájt alig néhány órában tanították és gyakorolták: a harmadik világháborúra a Szovjetuniónak alávetve készülő Magyar Néphadsereget külföldről indított támadás ellen készítették fel. Saját hazájában, honfitársai elleni bevetésére senki nem gondolt. Ráadásul az ellenfelek civilben voltak.
A Jutadomb környékén az erőviszonyok egyenlőtlenek voltak: néhány tucat, a folyamatosan beavatkozókkal együtt is legfeljebb egy-két száz polgári személy vette fel a harcot a többszörös számbeli túlerőben lévő, jól kiképzett lövészezreddel. A felkelőknek túlnyomórészt puskájuk, kézigránátjuk volt, és néhány géppuskájuk. A kiskunhalasi lövészezred aknavetői hatásosan támogatták az előrenyomuló katonákat. Páncéltörő ágyúik megsemmisítették a géppuska-fészkeket, saját géppuskáik fedezték a tisztjeikkel élükön rohamra indulókat. A Soroksári út erzsébeti oldalán, az akkori ATRA-gyárban éppen befejezték két magyar harckocsi műszaki hibájának elhárítását. Ezek most a lövészezred támogatására indultak, és szétlőtték az úttorlaszt. Ezzel a tűzerővel szemben nem sokat értek a puskák, kézigránátok. A honvédek házról házra haladva számolták fel a rögtönzött támpontokat. A felkelők az utolsó lehetőségükig ellenálltak, majd elmenekültek, legtöbbjük sikerrel, amiben segítette őket az a körülmény, hogy civil ruhában voltak, nem lehetett őket megfelelő biztonsággal azonosítani és üldözni. Néhány órai harc árán a honvédek biztosították az ezred jobboldalát.
A TÚLERŐ ÉRVÉNYESÜL
Baloldalt, a Duna felé eső részen nem voltak utcák és házak, itt méginkább érvényesült az ezred tűzereje. A felkelőknek alig maradt menekülési lehetőségük. Az ezred 1957. január 2-án lezárt jelentését a Hadtörténeti Levéltár őrzi. Eszerint a Jurinovits százados elestét megbosszulni akaró katonák negyedórán belül elfogták azt, aki lelőtte őt. Honvédek ítélkeztek felette, és agyonlőtték. A kiskunhalasiak szétlőtték a Szent Anna kápolna tornyát, elérték a Gubacsi-hidat, és annak előterében elfoglalták el az akkori Téglagyárat. Itt a felkelők 19 halottat veszítettek. Ebben a harcban esett el Csőke István 16 éves ipari tanuló, sírja a pesterzsébeti temetőben látható elesett társai között.
Fogságba esett hét fő, közöttük két nő. Az ezred jelentése szerint két személy szidalmazta a hadsereget, ezért a felháborodott honvédek agyonlőtték őket. (Valójában statáriális tárgyalás után három főt sortűzzel kivégezek, de egyikük túlélte ezt.) Hátrakísérés közben egy fogoly szökni próbált, az őr agyonlőtte. A Téglagyárral szemközti Barkó utcában is kemény harc volt, amelyben 11 civil esett el. A harc este fél hat tájban fejeződött be. Az éjszakát az ezred már a kijelölt laktanyában, a mai Bólyai János Katonai Főiskolán töltötte.
A kiskunhalasi ezred összes vesztesége egy halott, 22 sebesült volt. Az ezred jelentése szerint 30 felkelő eleste bizonyos, de becslésük szerint az elesettek száma 80-85 fő, a sebesülteké 30-40 fő. Ezek az adatok bizonyosan eltúlzottak. A jelentés szerint 23 főt ejtettek foglyul, közöttük két nőt.
Az egykori felkelők visszaemlékezései az elesettek, közöttük a kivégzettek számát illetően egyetlen adatban sem egyeznek.
Mindkét fél a saját igazságát támasztotta alá a végtisztesség megadásakor. Oltványi László október 31-én dísztemetést rendezett a pesterzsébeti temetőben. A hősi halált halt 19 bajtársat az 1. számú parcellában, két sorban temették el.
A valamennyi résztvevő emlékezetében azonos 19 fővel ellentétben a helyi újság 22 hősi halott eltemetéséről számolt be, pontosan ezt a számot állapítottam meg a temető nyilvántartásában, de nem mindenki október 26-án vesztette életét.
Jurinovits Miklós századost este a Kiss János laktanyában búcsúztatta az ezred. Egyszerű koporsóban szállították vissza Kiskunhalasra, és temették el a korábbi években katonahalált halt bajtársai közelébe.
A magyar történelem alakulása nem biztosította a holtaknak az örök nyugodalmat.
;)
Ha még többet szeretne tudni a forradalom és szabadságharc jutadombi, pesterzsébeti és soroksári harcairól és következményeiről, látni szeretné a hozzájuk kapcsolódó felvételeimet, szívesen beszélek Önnek, baráti körének, az érdeklődők körének egy előadás keretében.
Üzenetküldés Ha erről a témáról előadást, média műsort, cikket, fényképet akar rendelni, kérem, itt hagyjon üzenetet.
|
Képgaléria
|
Menü
Hirdetés