„Hol sírjaink domborulnak” –„Don’t forget the field”

Házsongárd

Történelmi tudománytár 5.

„…Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket…”

(Petőfi Sándor: Nemzeti dal)

Marossy Endre:

49. „Hol sírjaink domborulnak” –„Don’t forget the field”

(Előadás a Károli Gáspár Református Egyetemen 2004 októberében rendezett kegyelettörténeti konferencián.)

Minden halandó fél az elmúlástól. Az emberiséggel egyidős a vágy: ha földi létünk befejeződik is, éljünk tovább utódaink emlékezetében, és hagyjunk magunk után legalább egy talpalatnyi helyet, ahol emlékezhetnek ránk.

Ugyanígy az emberiséggel egyidős az erkölcsi kötelezettség: megemlékezni őseinkről, de legalább azokról, akiknek tetteit családi hagyományaink „ hetedíziglen” ránk hagyták. Petőfi Sándor a márciusi forradalom előestéjén lelkesítette társait, hogy aki népe üdvéért hoz áldozatot, sőt, ha kell, életét áldozza, utódainak imájában él tovább.

A magyar történelem következő másfél évszázada megszentelt helyekben egyre gazdagabb. Mind több unokának illene leborulnia elődei sírjánál, hogy emlékezzen dicső tetteikre, és azokból merítsen erőt saját korának jobbításához.

Azok a temetőink, ahol nagyjaink előtt leróhatjuk kegyeletünket, nemzetünk panteonjai. Ezek között a harmadik legjelentősebb a kolozsvári Házsongárdi temető.

Aki a magyar kultúrában általánosan tájékozott, az tudja, hogy a Házsongárdi temetőben az elmúlt évtizedekben a magyar elődöket keresők inkább óvatosan, minden feltűnést kerülve rótták a temető ösvényeit, semmint leboruljanak a sírokhoz, és méltó módon emlékezzenek meg elődeik érdemeiről. Az utóbbi két évtizedben ez a görcs oldódott: emitt kopjafákat, amott magyar nemzeti színű szalagokkal övezett oszlopokat látunk. Ahová korábban egyedül, legfeljebb családi kötelékben látogattunk el, akár csoportokat vezethetünk.

Így lenne rendjén, ha megtalálnánk mindazokat a sírokat, kriptákat, amikre egynéhány év távlatából még biztosan emlékezünk, ha nem látnánk mind több olyan sírkövet, oszlopot, ahová a régi felirat alá, mellé új kerül. Ha a kegyeletérzést nem sértené a kegyeletsértés látványa.

A temető az élők társadalmának a tükre – tanítja okkal a régészet.

Kolozsvár lakosságának a száma az utolsó, 1910. évi magyar népszámlálás adatai szerint 60.808 fő volt, közülük 50.707 magyar. Az 1977. évi romániai népszámlálás adatai szerint ekkor már 262.000 lakosa volt Cluj-Napocának, közülük 85.400 volt magyar. Nem célom a számadatok értékelése. Amiért hivatkozom rájuk, az a régészet tanítása: ha a temető valóban

tükrözi az élő társadalmat, akkor félő, hogy a magyar kultúra kiemelkedő személyiségeinek sírját kegyelettel felkereső utódok mind kevesebb ilyen sírt találnak meg, és elődeik valaha egységes kegyeleti helyén mind több olyan síremléket lelnek, ami nem része a magyar kegyeletérzésnek.

Mielőtt a Házsongárdi temető sírjait elemeznénk, szabadjon példákat bemutatni a magyar történelem más, vegyes lakosságú területeiről abból a célból, hogy a házsongárdi tapasztalatokat legyen mihez viszonyítani.

Az első világháború előtt az osztrák-magyar kapcsolat évtizedeken át nagyon bonyolultan alakult, amíg a forradalom és szabadságharc vállalásától eljutott a kiegyezésig. A konszolidáció évtizedeiben a magyar állam következetesen hangsúlyozta saját külön szerepét az egységes Monarchián belül, utaljunk csak a közigazgatásra, a magyar királyi honvédségre, a magyar haza egykori területi egységének visszaállítására. Mai reflexeinkkel bizonyára volna előzetes feltevésünk arra a kérdésre, hogy milyen helyzetben élte meg a XIX. század fordulóját a nyugati magyar határ menti települések németajkú nemzeti kisebbsége (akinek még pontos neve sincs magyarul, lévén osztrák, stájer, de nem német, mint országunk belsejének betelepülői, akikről egységesen nevezzük minden németül érző-beszélő honfitársunkat). Ugyanígy lenne elképzelésünk arról, hogy a kiegyezés utáni évtizedek hangulatát hogyan élhette meg e vidék magyarsága. Vajon miről tanúskodnak a temetők?

Első példaként Vasjobbágyi községet idézem fel. A történelmi Vas megye Felső-Őrvidékén található, évszázadokra visszavezethetően magyar határőr hagyományú ez a község. Ma burgenlandi település, neve Jabing. Főterén a Szent László templom előtt kőből emelt feszület emelkedik, oldalán a falu első világháborús hősi halottainak a neve. (1.kép: Vasjobbágyi (Jabing),feszület.) Számos Balikó, Lőrinz (sic!), Szabó, de keresztnevük német. Ezt látjuk a temető sírkövein is.

Az 1911-ben elhunyt Johann Baliko és neje német feliratú sírkő alatt nyugszik. (2.kép: Baliko sír Vasjobbágyiban.) A XIX. században született Lörinz házaspár úgyszintén. (3. sír: Lörinz házaspár Vasjobbágyiban.) Német feliratot találunk minden sírkövön. Ugyanezeket a családi neveket a közeli Alsóőr/Unterwart temetőjében magyar feliratokkal látjuk. (4. kép: Balikó sír Alsóőrött.) Ez a falu ma is több, mint 80 %-ában magyar. A sírkövek bizonyítják, hogy a XIX. század végi Magyarország nyugati határvidékén mind a nemzetiség, mind a többségi nemzet tagjai tényleges identitásuknak megfelelő módon fejezhették ki hovatartozásukat.

Tanulságos a soproni temetők elemzése is. Sopront osztrák szomszédaink ma is siratják, mert nem került hozzájuk Trianon illetve a népszavazás után. A közeli Ágfalvánál 1921-ben a két fél fegyveres harcot vívott. Ebben a városban a németajkú lakosság mindmáig meghatározó tényező. Mégis szembetűnik Josef Schwartz k.u.k. ezredes sírköve, aki hajdan Radetzky tábornagy alatt szolgált, szabadságharcunk szempontjából tehát az ellenfél. Magas kort élt meg, sírjának német feliratáról büszkeség érződik. (5. kép: Josef Schwartz sírköve.) Körülötte, a Szent Mihály templom középkori eredetű, patinás cintermében Sopron város kiválóságai nyugszanak.

Az első világháborúban orosz hadifogolytábort létesítettek a közelben. Az itt elhunytak a ma Sopronhoz tartozó Bánfalván nyugszanak a Hősök temetőjében, ahol egyébként a világháborúk magyar áldozatait kereshetjük fel. (6. kép: Sopronbánfalva, orosz hadifoglyok emlékköve.)

Azt, hogy nem az ellenfél katonatemetőinek beszántása az egyetlen mód a háborúk átélésére, bizonyítja az orosz elhunytaknak állított akkori emlékkő magyar felirata. „Ellenfél voltál idegen, majd rabja magyarnak, Kik most testvérként őrzik álmaidat”.) De találunk több olyan egykori ellenfelet is, akit magyar katonák közé hantoltak el.(7. kép. Sopronbánfalva, orosz gyalogos sírja magyarok között.)

A Sopron vidékéért Ágfalvánál 1921-ben megvívott összecsapásból mindkét ellenfél hősi halottai itt nyugszanak.(8. kép: Az osztrák Arnold Mosch sírja. 9.kép: Szechányi Elemér sírja. 10. kép*: Machatsek Gyula emléktáblája, közlöm a honlapon a Trianon-esszé galériájában.)

Az előző évtizedekben hazánkban a német történelem megítélése egyoldalúan negatív volt. (11. kép*: A Handler-család gót betűs sírköve az evangélikus temetőben.) A németajkú lakosság többségét kényszerrel kitoloncolták szülőföldjéről, közös hazánkból. A következő évtizedekben azonban a nemzetiségek léte, közöttük a németajkúaké is, normalizálódott. Az 1970-es években fényképeztem ennek tanújelét, gót betűs feliratú soproni sírokat. (12. kép: A Leitner-család részben gót betűs sírköve.)

Térjünk vissza most Kolozsvárra. A város középkori temetői az akkori szokás szerint a jelentősebb templomok körül létesültek. Ilyen az 1450 körül befejezett Szent Mihály templom, a pár évtizeddel későbbi, ma Farkas utcai néven ismert templom, és az 1437. évi események révén kiemelkedő kolozsmonostori apátság (13. kép*: Kolozsmonostor apátsági temploma) mindmáig látható sírjaival. (14.kép: Kolozsmonostor, Szentes Dénes sírja, 1836.)

Ezek a templomok a városfalon belül épültek. A városfaltól délre dombvidék emelkedett meredeken. Neve legkésőbb 1503-ban már Házsongárd, mely név magyarázata többféle, de minden megoldás a német nyelvből vezeti le. A domboldalt kertek, gyümölcsösök borították, csak a XIX. század végétől kezdték behálózni az utcák. Az 1960-as évektől kezdődően diákváros, két évtized múlva lakótelep létesült itt.

A házsongárdi dombon az első temetőkertet az 1585-86. évi pestisjárvány miatt létesítették. Első évszázadának nevezetes halottai közül emléket állítottak Apáczai Csere Jánosnak. (15.kép: Apáczai síremléke.) A Házsongárdi temető e néven első bizonyított említése 1834. (16. kép: Vígh János címeres köve 1836-ból.) Ekkor Kolozsvár köztemetője, és mind jelentősebbé vált. (17*. kép: Rheinisch Ágoston 1848-49-ben Abrudbánya országgyűlési képviselője volt. A neves tudósok közül most 18. Jakab Elek történetírót, 19*. Brassai Sámuel polihisztort, 20. Szádeczky Lajos történész családi sírját mutatom be.)

A XX. században a Házsongárd névről mindenkinek a temető jutott eszébe, köszönhetően Áprily Lajos 1925-ben ihletett csodálatos költeményének is: Tavasz a házsongárdi temetőben. (21.kép: Barcsay Domokos főrendiházi tag kriptája.) A város Szamoson inneni, patinás negyedeiből ide temetkezett, aki tehette.(22.kép*: Nagy Ferenc mozdonyvezető sírja.) A köztemető keleti széléhez a zsidó, nyugati széléhez az evangélikus temető csatlakozik. Előadásomban e két temetőre nem térek ki.

1886-ig zárulóan egy kutató harmincezer sírt vizsgált meg. A közelmúltban megjelent ismertetőkben, fényképes albumokban bemutatott kiemelkedően fontos sírok száma 123-563 között váltakozik. (A Kerepesi úti temetőben több, mint 2.400 védett sír van.) A sírok a legjelentősebb temetőink közé emelik a házsongárdit.

Naphosszat sétálhatnánk a parcellák közti szűk ösvényeken, meg-megállva az erdélyi magyar kultúra kiemelkedő nagyjainak síremléke előtt (23.kép: Dsida Jenő kriptája), vagy rácsodálkozva némely nagy múltú család kriptájára. (24.kép:A Bethlen-család kriptája.)

Elgondolkozhatunk a történelem fordulatain. (25.kép: vitéz lécfalvi Bodor Sándor ezredes síremléke.)

Tiszteleghetünk a közelmúlt jeles írói előtt. (26. kép: Asztalos István szerkesztő, sírkövét Szervátiusz Jenő faragta. 27.kép*: Szerény fejfa őrzi Jordáky Lajos történetíró emlékét. 28.kép: A mi nemzedékünk egyik legismertebb erdélyi értelmisége Kós Károly építész, regényíró volt. Sírköve Kós András munkája. )

Egy ilyen sétán meggyőződhetünk arról, hogy a Házsongárdi temető Kolozsvárnak, Erdély-nek, a magyar történelemnek egyik központi emlékhelye. (29*.kép: Ezt jelképezi a Szenci Molnár Albert emlékéül állított faragott fejfa, ugyanitt a 39. kép.) További sorsa közügy mindenkinek, aki felelősséget érez a magyar kultúráért. Közügy, mert a Házsongárdi temető arculata – miként az első világháború után elcsatolt városainké - változik.

E változások egy része természetes folyamat következménye. (30. kép*: A Friedl-Bese családok sírköve.) A kevert nemzetiségű területek temetői sokszor hívebben tükrözik a valóságot a népszámlálási adatoknál. (31. kép: Császár-Deac család.) Az asszimiláció folyamatát, a vegyes házasságok következményeit is tanúsítják.(32. kép: Schenker-Savescu családok.)

Kolozsvárott az évszázadokon át döntő többséget alkotó magyarság kisebbségi létre kényszerült. (33.kép: Széki gróf Teleki család kriptája.) Az a politika, ami ebbe a helyzetbe sodorta, nem kímélte a Házsongárdi temetőt sem. Védett temető kellene legyen, megőrízve arculatát, megelőzve pusztulását.

A valóság az, hogy a temető magyar sírjainak mind nagyobb hányada pusztul, sérül. (34.kép: A Gyalókay család kriptája.) A két világháború után, illetve az utóbbi évtizedekben Erdélyből végleg eltávozó magyar családok kriptái, sírjai gondozatlanok. Ha lejár a megváltási idejük, nem az oldalági leszármazottak válthatják meg. A magyar sírok közé egyre több nem magyar kerül. (35.kép: Dózsa Miksa lovag sírja elé temetkeztek.) Házsongárd nem kapta meg azt a státust, amit Budapesten a Kerepesi úti temető: megmaradt köztemetőnek, ahol egyrészt mind kevesebb a hely, másrészt az egyre kisebb területen a lakosság nemzetiségi számarányának következtében erőteljesen csökken a magyar sírok hányada. Az adminisztratív akadályok következtében számos magyar személyiség, akinek kiemelt helye kellene legyen a Házsongárdi temetőben, csak mások sírjába temetkezhet, és egyáltalán nem biztos, hogy ez családi, vagy legalább rokoni sírt jelent. (36. kép: Kovács György színművész hozzátemetése.)

Ez a kényszer egyre gyakrabban vált át súlyos kegyeletsértésbe: amikor egy régi sír közvetlen közelében vagy magában a sírban alakítják ki az újat.(37.sír: Miklósi-Racasan sír.) Ennél is szélsőségesebb az a mód, hogy a régi sírba temetkezők adatait rávésik az eredetire.(38. kép: Benkő Gábor 1863-as sírjába 1963-ban belefaragott a Seres-család.) Mégis szerencsésebb ez, mint amikor kidöntik a sírt, hogy felszabadítsák a helyet. A Házsongárdi temetőről megjelenő kiadványok újabb kiadásaikban rendre regisztrálják az időközben eltűnt sírokat.

Mindez nem egyszerűen helyhiány kérdése, és nem véletlenszerű történések sorozata. Kolozsvár évszázadokon át Erdély szellemi központja, a magyar történelem, a magyar kultúra egyik legszámottevőbb helye volt. A Házsongárdi temető arculatának átrendezése utólagos beavatkozás Kolozsvár múltjába és jelenébe, egyértelmű eltorzítása Erdély, de mindenekelőtt a magyarság történelmének.

Ha a Házsongárdi temető illetve legalább annak történelmi magja a jövőben sem élvez védettséget, a magyar történelem emlékhelye enyészik el. Ha nincs erő a sírok nyilvántartásának kiteljesítésére, történelmünk egy részéről, fontos tárgyi forrásokról kell lemondanunk.

Előadásomat optimista költői látomással kezdtem, de témámból adódóan borongósabbal fejezem be. Idézek Veress Miklós: A CLIII. zsoltár című költeményéből, amely Szenci Molnár Albertnek állít emléket (39.kép: Szenci Molnár Albert fejfája.):

„ S a népek Babilonja

halálunk is kimondja

mert annak nem kegyelmez

aki lázongva szolgál

bár szabadság a jelmez

Albertus Molnár…”

Jegyzetek

Illyés Elemér: Erdély változása. München, 1976. 176. oldal népszámlálási adatai.

Gaal György: Tört kövön és porladó kereszten. Pusztuló múlt és fájó jelen a Házsongárdi temetőben. Harmadik kiadás, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2002.155 old., 60 fénykép,

2 térkép.

Marossy Endre: Magyarok Burgenlandban, Unió, I.évf.1.sz.1989. augusztus, 68-72. old.

Varga Domokos: Számok és lelkek. Élet és Irodalom, 1980. október 4. 10. old. népszámlálási adatai.

Valamennyi felvételt magam készítettem.

Ezen a konferencián az egyetem rektora, Raffay Ernő elnökölt, előadást tartott ő, továbbá Pozsgay Imre professzor és Boross Péter volt miniszterelnök valamint jómagam. 39 képet vetítettem, itt a honlapra csak 30 tehető fel, a kimaradt képeket *-gal jelölöm Az előadáson vetített dia képeket a honlapon digitalizáltam,de nem cseréltem át újabb felvételekre.

Ha még többet szeretne tudni történelmi temetőinkről és látni szeretné az ott készített sok-sok felvételemet, szívesen beszélek Önnek, baráti körének, az érdeklődők körének egy előadás keretében, vagy akár a fenti temetőkben.

Üzenetküldés

Ha erről a témáról előadást, média műsort, cikket, fényképet akar rendelni, kérem, itt hagyjon üzenetet.