December,Sztálingrád, Téli vih
December
Marossy Endre:
27. Sztálingrád, Téli vihar hadművelet – Stalingrad, Operation Wintergewitter
Harcok a kalmük sztyeppén Sztálingrádért
(1942. december 12 – december 23.)
1942. augusztus 23-ától november 11-éig minden képzeletet felülmúló harcok dúltak a Volga menti szovjet nagyváros, Sztálingrád birtokáért. Friedrich Paulus tábornok 6. német hadserege együtt a 4. páncélos hadsereg részeivel az ötven kilométerre elnyúló város több pontján is kijutott a Volgához, de Vaszilij Ivanovics Csujkov altábornagy 62. szovjet hadserege szilárdan tartotta hídfőállását a város többi részén. Mindkét fél erői végéhez közeledett, és a kifulladás hátárán minden tartalékát igyekezett összegyűjteni a döntő összecsapáshoz.(A sztálingrádi ütközetről másik esszémben írtam itt a honlapon.)
SZOVJET ELLENTÁMADÁS SZTÁLINGRÁD KÖRZETÉBEN
A harcok pillanatnyi szünetében mindkét diktátor rádiószózattal igyekezett lelkierőt önteni elcsigázott katonáiba. Hitler októberben szólt a német néphez, és hangsúlyozta: ha a német katona megvetette valahol a lábát, akkor ott is marad. Sztálin a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 25. évfordulója alkalmából, november 7-én nyilatkozta a moszkvai rádióban, hogy „Lesz még ünnep a mi utcánkban!” Egyikük sem hagyott kétséget afelől, hogy utolsó katonájukig folytatják a harcot Sztálingrádért. Egyező szándékuk a német 6. hadsereg halálos ítélete volt.
A német hírszerzés és felderítés november elejétől rendelkezett adatokkal a készülődő szovjet ellentámadásról, de annak sem időpontját, sem célját, sem rendelkezésre álló erőit nem tudták pontosítani. Különösen alábecsülte a szovjet páncélos csapatok létszámát Hitler. Ezért a szovjet támadás a kiválasztott helyszíneken meglepte a román és német csapatokat. A mintegy 250.000 fős német 6. hadseregtől északra november 19-én reggel egymillió pihent szovjet katona indult rohamra: megkezdődött az Uránusz hadművelet. A román katonák egyénenként bátran álltak ellen, de nem rendelkeztek megfelelő harci technikával, főleg nehézfegyverzettel. A Vatutyin altábornagy vezette Délnyugati, délkeleti szomszédjaként a Rokosszovszkij altábornagy vezette Doni Front csapatai feltartóztathatatlanul nyomultak előre. Délről Jeremenko altábornagy Sztálingrádi Frontjának csapatai indultak támadásra. Itt az 57. hadsereget F. I. Tolbuhin vezérőrnagy vezényelte. A sztálingrádi győzelem után magasra ívelt katonai pályafutása. 1944-ben mint marsall a dunántúli hadműveletet és Buda ostromát irányította. A két ék november 23-án találkozott Kalacsnál, ezzel katlanba zárta a 6. német hadsereget és a vele együtt harcoló 4. páncélos hadsereget. Ez volt a bekerítés belső gyűrűje arccal Paulus Sztálingrád körül harcoló csapatai ellen. A külső gyűrűt a kívül csoportosuló német erők feltartóztatására most kezdték kialakítani.
SZTÁLINGRÁD ERŐD
Hitler erőddé nyilvánította Sztálingrádot és megparancsolta Paulusnak, rendezkedjen be körvédelemre. Sztálingrád felmentése céljából Hitler megalakította a Don hadseregcsoportot, élére november 26-án Erich von Manstein tábornagyot állította, neki alárendelve Paulus hadseregét is. Elrendelte az összeköttetés helyreállítására a hadseregcsoport északkeleti irányú támadását. Manstein szükségesnek tartotta, hogy egyidejűleg Paulus is támadjon találkozó irányban, tehát délnyugat felé. Maga Paulus – tábornokainak egységes támogatásával – november 23-án szabad kezet kért a cselekvésre, de Hitler nem adott engedélyt a kitörésre. Habár döntését ekkor nem indokolta a kaukázusi német erők fenyegetett helyzetével, de a hadtörténetírás mai álláspontja szerint a kisebbik rosszat választotta: a 6. hadsereg kivonása esetén a katasztrófa a kaukázusi német erőket érte volna, azok létszáma pedig legalább a háromszor múlta volt a körülzárt erőkét. December 2-án megindult a támadás a bekerített német erők felszámolására. A szovjet hadvezetés azonban egyrészt csupán 85-90.000 főnyi bekerített ellenféllel számolt, másrészt további támadásokkal alakította ki a bekerítés külső gyűrűjét, arccal a Sztálingrád felmentésére gyülekező német csapatok fel. A két feladat egyelőre meghaladta az erejét, ezért a katlan felszámolására indított támadás elakadt.
Eközben a német hadvezetés megkísérelte a lehetetlent. Hermann von Hoth vezérezredes 4. páncélos hadseregének megerősítésére az egyetlen számottevő tartalék a Hermann Raus vezérőrnagy által irányított 6. páncélos hadosztály volt, amely baljós előjelként éppen azt a hadrendi számot viselte, mint a bekerített hadsereg. A páncélos hadosztály kivérzett 1941/42 telén a Moszkva körüli harcokban. Feltöltésre és pihentetésre 1942 májusában Franciaországba, Bretagne félszigetére vezényelték. Itt mozgósították és indították útba a kalmük sztyeppékre november közepén. Ennél közelebbi német tartalékok nem voltak.
Ezekben a hónapokban kipótolták a 6. páncélos hadosztály harci technikáját. A katonák örömmel fogadták azt, hogy az előző hadjáratban lehasznált cseh Skoda harckocsik helyett végre német gyártmányú P II. és P III. típusúakkal szerelték fel őket. A moszkvai hadjáratban rendelkezésre állt 200 harckocsi helyett azonban most csak 160-nal rendelkeztek. A már legendás hírű szovjet T-34-es harckocsit a P-III. könnyebb, rövidebb csövű változata 800 méterről volt képes kilőni, amíg a T-34-es már 1.500 méterről elegendő átütőerővel rendelkezett. Csak a P-III. nehezebb változata vehette fel a siker reményében vele a harcot, de ebből a típusú páncélosból a német hadosztály mindössze 24-et kapott.
A téli hadjáratban elesett katonák pótlása a Ruhr-vidékről történt. A német ipar szívéből behívottak könnyen sajátították el a modern harci technika kezelését. Von Hoth tábornok és parancsnoki kara 1941 telén, a moszkvai ütközetben kiválóan vezette a páncélos hadsereget, és annak veszteségei elviselhető keretek között maradtak. Ez azt jelentette, hogy a csapattiszti, tiszthelyettesi és tisztesi állomány elegendő létszámban élte túl a hadjáratot, és rájuk támaszkodva a hadosztály megőrízte ütőképességét. A katonák önbizalommal indultak Sztálingrádnál körülzárt bajtársaik megsegítésére. Csakúgy, mint őellenük a sikeres áttöréstől fellelkesedett, önbizalomtól duzzadó szovjet tartalékok.
A FELMENTÉS TERVE
Manstein tábornagy a lehető legcélszerűbb megoldást választotta. Miután a szovjet csapatok összességükben túlerőben voltak, nem lehetett ellenük felvenni a harcot a teljes hadműveleti térségben. Ezért kiválasztott egy pontot, Sztálingrádtól délnyugatra, Kotyelnyikovo térségében, mintegy 120 kilométerre Sztálingrádtól, ahol erőfölényt hozott létre mindenekelőtt páncélosaiból, és megkísérelt északkelet felé folyosót nyitni Paulus csapatai felé. Az előretörést segítette egy, a legújabb típusú német harckocsival, a Tigrissel ellátott páncélos zászlóalj is.
Raus tábornok Bretagne-ből vasúton szállított 6. páncélos hadosztályának élcsapatait december 5-én már a kotyelnyikovói kirakodó vasútállomáson megtámadták a városba benyomuló orosz katonák. A Sztálingrádi Front csapatai a külső gyűrű kialakításának céljával támadtak. A találkozóharcban a németek győzedelmeskedtek, és a következő napokban minden további szovjet támadást elhárítottak. Eközben felkészültek eredeti feladatukra: az áttörésre.
Ez a tél sokkal enyhébb volt annál, amit a 6. páncéloshadosztály katonái Moszkva alatt átél-tek. A Milánóval azonos délkörön elterülő kalmük sztyeppét alig néhány centiméteres hó fedte, a jég olyan vékony volt, hogy a gépesített csapatok még a kis patakokon sem tudtak műszaki segítség nélkül átkelni.
MANSTEIN JÖN!
A Téli vihar fedőnevű hadművelet december 12-én kezdődött. Von Hoth páncélos hadserege nagy lendülettel próbált áttörni Sztálingrádhoz. A katlanba zárt német katonák között futótűzként terjedt a reménytkeltő hír: „Manstein jön!” A sztálingrádi vasútvonal mentén rohamozó német páncélos hadosztály valóban áttörte az Akszaj folyó menti szovjet ellen-állási vonalat, de közben jelentős veszteségeket szenvedett. Most a szovjet csapatok fizették meg az árat azért, mert lebecsülték az ellenfél lehetőségeit. A német páncélosok három nap alatt 50 kilométert tettek meg, a Sztálingrádig vezető út csaknem felét, és kijutottak az Akszaj folyóhoz. Három nap alatt háromszor rohamozták Verhnye Kumszkij térségét, harmadszorra át is tudtak áttörni a szovjet csapatokon. A 6. német páncélos hadosztály december 19-én Vasziljevka térségében elérte a Miskova folyót. Sztálingrád mindössze 48 kilométerre volt (közelebb, mind Budához Székesfehérvár).
Von Hoth vezérezredes rádión üzent Paulusnak: „Tartsatok ki, jövünk!” Manstein vezérkari tisztje, Eismann őrnagy berepült a katlanba, hogy egyeztesse Paulus vezérezredessel a sorsdöntő lépést. A bekerített német erők kitörése azonban elmaradt. December 19-én ugyanis hosszas vita után Paulus, Hitler parancsára hivatkozva, tovább védte Sztálingrádot. Saját kockázatára, Hitler tiltása ellenére nem vállalta (nem is vállalhatta) a kitörést. Két nappal később Hitler éppen Paulusra hivatkozva utasította el Manstein kérését a kitörés engedélyezésére: a 6. hadseregnek nincs elég üzemanyaga. (A kaukázusi A hadseregcsoport sorsa most sem került szóba!)
MALINOVSZKIJ GYŐZ A MISKOVÁNÁL
A Miskova túlsó partján addigra beérkezett Malinovszkij tábornok 2. gárda hadserege. A számukra is nehéz téli körülmények között sokszor puszta kézzel vonszolták előre ágyúikat, de sikerült megelőzniük a Miskovánál a németeket. A harcokban már jelentősen meggyengült 6. német páncélos hadosztály nem jutott tovább. Az élezredét alkotó 11. páncélos ezred nyolc századparancsnokából mindössze egy élte túl a harcokat. (Ő, Horst Scheibert gyűjtötte össze az előrenyomulás dokumentumait és adta ki 1955-ben.) Utóbb, katonái élén elesett az ezred parancsnoka, Hünersdorff ezredes is.
A Miskovánál hősiesen ellenálló szovjet hadsereg is súlyos veszteségeket szenvedett. (Erről szól az Égő hó című háborús dokumentumregény és újhullámos szovjet játékfilm is.) 19-én mégis ellentámadásba ment át. Parancsnoka, Rogyion Jakovlevics Malinovszkij pályafutása innen ívelt mind magasabbra. 1944 őszén a Szovjetunió marsalljaként vezényelte a 2. Ukrán Frontot és irányította Budapest ostromát. (Amíg a Budát ostromló Tolbuhinról Pesten nevezték el a mai Vámház körutat, addig a Pesten harcoló Malinovszkij nevét a budai mai Szilágyi Erzsébet fasor kapta.) A német fegyverletétel után ő lett a parancsnoka a Mandzsúriában bevetett szovjet haderőnek, és fejezte be a Japán elleni szárazföldi hadműveleteket. Pályája végén a Szovjetunió honvédelmi minisztere volt.
Mansteinnek nem volt további tartaléka. A kegyelemdöfést Vatutyin altábornagy Délnyugati frontja adta meg. A december 16-án megkezdett Kis Szaturnusz fedőnevű támadás a Sztálingrádtól északra védő 8. olasz hadseregre zúdult, és hamar letörte annak ellenállását. A csapatok gyorsan tért nyertek Dél felé, és bekerítéssel fenyegették von Hoth Miskovánál harcoló páncéloshadseregét. Badanov vezérőrnagy harckocsizói éppen karácsony napján foglalták el a Sztálingrád légi utánpótlása szempontjából rendkívül fontos tacinszkajai repülőteret. Manstein válaszút elé került: vagy a 6. hadseregért folytatja a harcot, vagy a Don hadseregcsoportért. Az utóbbit választotta. Hitler december 23-án járult hozzá von Hoth páncélos hadseregének a visszavonására a Don mögé. A válságos helyzetbe került kaukázusi A hadseregcsoport hátravonását Hitler december 28-án engedélyezte.
A sztálingrádi katlanban körülzárt német 6. hadsereg végleg magára maradt.
Üzenetküldés Ha erről a témáról előadást, média műsort, cikket akar rendelni, kérem, itt hagyjon üzenetet. |
Menü
Hirdetés