Marossy Endre dr.

December

Marossy Endre:

26.Pearl Harbor emlékezete-The Day of Infamy in Pearl Harbor 1941.

(1941.december 7: a gyalázat napja.)

 

 

Már több, mint két esztendeje folyt a világháború az európai hadszíntéren. Több, mint három millió katona esett el. Több, mint egy év telt el Franciaország fegyverletétele óta. A szovjet csapatok Moszkva kapuinál vívták élethalál harcukat a németekkel. Egyelőre két nagyhatalom állt lábhoz tett fegyverrel: az Antikomintern Paktum, vagy ahogyan nálunk jobban ismerték: a Berlin-Róma-Tokió háromszög távolkeleti bástyája: Japán, továbbá a világ akkor gazdaságilag legerősebb nagyhatalma, a semleges Egyesült Államok. Japán több, mint négy éve támadta meg a Kínát, csapatai elfoglalták Koreát, másrészt Mandzsúriát, eljutottak a szovjet határig, sőt két alkalommal korlátozott támadást indítottak a Szovjetunió határmenti körzetei illetve a szovjetek által támogatott Mongólia ellen, mindkét konfliktusban azonban vereséget szenvedett.

 

A JAPÁN TÁMADÁS ELŐZMÉNYEI

 

Az Egyesült Államok közvéleményének túlnyomó többsége elutasította a háborúba való beavatkozást. Minden idők legnépszerűbb amerikai elnöke, Franklin D. Roosevelt kezében nem volt olyan alkotmányos eszköz, amivel beléptethette volna az országot legfontosabb szövetségese, Nagy-Britannia mellett a csendes-óceáni háborúba. A Szovjetunió megsegítése Németországgal szemben a közvélemény számára rendkívül távoli, európai probléma volt.

Az Egyesült Államok számára közelebbi ellenfél, Japán ellen a diplomácia és a gazdasági háború lehetősége kínálkozott. Ha a császári haderő feltartóztatása nem sikerült is ezekkel az eszközökkel, a gazdasági korlátozás, mindenekelőtt az olajszállítások betiltása nagyon korlátozta a japán haderő kilátásait. (Csakúgy, mint az olaj hiánya a német a hadvezetését: Hitler rövidesen kénytelen lett kiterjeszteni hadműveleteit délkeleten, a Baku környéki olajmezők irányába, mert belátta, hogy a repülőgépek, harckocsik, gépesített csapatok háborúját saját erőforrásaiból hosszabb távon nem tudja folytatni.)

 

Japán erőteljes diplomáciai erőfeszítéseket tett a gazdasági blokád feltörésére, de katonai engedményekre nem volt hajlandó. Az Egyesült Államok ellenben nem volt olyan kényszerhelyzetben, hogy saját illetve szövetségesei érdekeit ne védelmezhette volna a blokád fenntartásával. Clausewitz XIX. századi porosz hadtudós felismerésével ma is egyetértünk: a háború nem egyéb, mint a politika folytatása más, erőszakos eszközökkel. Ha Japán meg akarta tartani, vagy növelni szándékozott távolkeleti vezető szerepét, akkor ezt csak az Egyesült Államok feletti katonai győzelemmel érhette el.

 

Már az első világháború tapasztalatai kétségtelenné tették azt, hogy az angolszász hatalmak, különösen az Egyesült Államok gazdasági és katonai tartalékai kimeríthetetlenek, ellenük hosszú háború győzelmes megvívására nincs esély. A japán-amerikai erőviszonyok józan mérlegelése alapján Japánnak ezt a háborút el kellett volna kerülni. Ha a politikai döntést a hadsereg nem kérdőjelezhette is meg, Yamamoto tengernagy, az egyesített flotta főparancsnoka mindent eldöntő, meglepetésszerű támadásban látott esélyt. (Az első világháborúban Németország a Schlieffen-tervben látta a két fronton egyébként kilátástalan háború megnyerésére.)

 

PEARL HARBOR TÁMASZPONT

 

Az amerikai flotta előretolt bázisa Pearl Harbor támaszpontja volt, ami egyben a Hawaii szigetek fővárosa, Honolulu kikötője. A sziget neve Oahu. A Pearl Harborba vezető a szűk csatorna után kiszélesedő öbölben állomásozott a csendes-óceáni flotta 145 egysége. Az öböl közepén elhelyezkedő Ford Island sziget körül csatahajók, cirkálók horgonyoztak kettesével egymáshoz láncolva, közöttük a kilenc csatahajóból hét. Az öböl körül és távolabb Oahu szigetén katonai repülőtereket létesítettek. A japán támadás célja az volt, hogy meglepetésszerű támadással szétzúzza és harcképtelenné tegye a csendes-óceáni flottát.

 

Oahun az amerikai katonák a béke szigetén érezhették magukat, a sérthetetlenség biztos tudatában töltve szolgálati idejüket. Hawaii még ma is szinte a világ végén van. Budapestről Los Angelesig is elég körülményes eljutni, onnan még öt óra repülőút Honolulu. Ezt a távolságot Japántól számítva az amerikaiak leküzdhetetlennek érezték, az pedig nyilván meg sem fordult a fejükben, hogy mindez teljesen rejtve történhet meg. Pedig így történt.

A GYALÁZAT NAPJA

A meglepetés érdekében Japán nem üzent hadat. A november 6-án kihajózó japán flotta teljes rádiótilalom alatt hajózott. Elterelő hadművelettel hajtott végre az Aleuti-szigetek felé a flotta kis részével. A főerők ebben az irányban indulva inkább hosszabb utat választottak, mielőtt délre fordultak igazi céljuk felé. Hat repülőgéphordozóval abszolút erőfölényben voltak a csendes-óceáni flottával szemben. Az Oahu szigetén élő japán származású bevándorlók, vendégmunkások között sokan teljesítettek felderítő feladatot. A japán vezérkar pontosan ismerte Oahu szigetének repülőtereit, Pearl Harbor kikötőjét, az ott horgonyzó fontosabb hadihajókat. A támadás során a kiválóan felkészített japán pilóták biztosan jutottak el kijelölt célterületük fölé.

A meglepetés mégsem volt teljes. Az amerikai rádiófelderítés behatárolta a hadüzenet nélküli japán hadmozdulatot, valószínűsítette annak célját is. A jelek szerint tájékoztatták Roosevelt elnököt is. A lehetséges intézkedések elemzésekor mérlegelték azt, hogy az amerikai közvélemény befolyásolásának döntő eleme lehet, ha megvalósul a hadüzenet nélküli rajtaütés, továbbá, hogy nem célszerű felfedni azt, hogy az amerikai felderítés meg tudja fejteni a kódolt japán rádióadásokat. Mindenesetre nem rendeltek el riadókészültséget, a hawaii amerikai erők nem értesültek a várható támadásról. Tény azonban, hogy a flotta csatadöntő erejét jelentő repülőgéphordozók gyakorlatot hajtottak végre, távol Hawaiitól. Habár nem tudtak védelmet nyújtani Pearl Harbornál, de felderíthetetlenek és elérhetetlenek maradtak a japán haditengerészeti repülők számára.

 

A repülőgéphordozók kihajózása utóbb tragikus fordulatot eredményezett: amikor a radarok repülőkötelékeket jeleztek, a japán hadmozdulatról mit sem tudó elemzők az Enterprise repülőgéphordozó visszatérő gépeinek vélték a japán támadókat.

 

1941. december 7. vasárnap volt, a teljes pihenés, kikapcsolódás napja. A békebeli nyugalom lehet a magyarázat arra, hogy megfelelő ellenintézkedés nélkül maradt egy nyilvánvaló fegyveres incidens. A japán flotta előrevetett öt törpe tengeralattjárót. (Mindegyikét két fő kezelte, két torpedót szállítottak.) 6,40 órakor a Ward romboló észlelte az egyiket, megtámadta és elsüllyesztette, majd az eseményt jelentette. Intézkedés azonban nem történt.

 

A japán flotta Oahutól mintegy 425 km-re északra kezdte meg a támadást a repülőgéphordozókról elindított repülőivel. Az első hullám 7,40 órakor érkezett Oahu fölé, ahol semmiféle ellenállást nem tapasztalt. Ezt közölte rádión a flottával Mitsuo Fuchida, a támadó kötelék parancsnoka a „Tora,Tora,Tora!(Tigris!)” kódolt üzenettel. A sziget nyugati partvonala fölött érkező támadók egyik része a repülőtereket támadta, másik része tovább túlrepült Oahun, majd dél felől visszafordulva érkezett Pearl Harbor fölé. A csatahajók legénységének esélye sem volt a védekezésre, de még a menekülésre sem. Nagyjából 8 óra 6 perckor egy 800 kg súlyú bomba átszakította az BB 39 sorszámú Arizona csatahajó fedélzetét, és éppen a lőszerraktárba csapódott, ami felrobbant. Néhány percen belül elsüllyedt, 1177 főnyi személyzetét magába zárva. A torpedóvető gépek süllyesztették el az BB 37 sorszámú másik csatahajót, az Oklahomát, ami a találatok után felfordult, maga alá temetve 400 tengerészt. A japán repülők elsüllyesztették a BB 44 California és a BB 48 West Virginia csatahajókat, az Utah kiképző hajót. Mihelyt a támadók elhagyták Oahu légterét, megkezdődött a lángoló hajók oltása, a legénység kimentése.

 

Röviddel ezután, kb. 8:50 órakor Oahu keleti partjai fölött megérkezett a második támadó csoportosítás, melynek repülői szinte pontosan visszatükrözték az első hullám útját. A repülők egy része közülük is a repülőtereket támadta, ahonnan immár néhány amerikai gép felszállt, sőt veszteséget is okozott. A japán pilóták másik része az öbölben lángoló, menekülni próbáló hajókat támadta. A füstben, káoszban kevesebb célpontot találtak el, mint az első hullám. Két kisebb hajót elsüllyesztettek. Zátonyra futott a BB 36 Nevada csatahajó.

 

A két támadás következtében 2.488 katonai és polgári személy veszítette életét Oahun. Megsebesült 1.179 fő.

Elsüllyedt vagy zátonyra futott 12, megrongálódott 9 amerikai hajó. A japánok megsemmisítettek 164, megrongáltak 159 repülőgépet. A japán flotta elveszített öt zsebtengeralattjárót, 29 repülőgépet. 74 további repülőjüket megrongálták. 64 japán katona veszítette életét.

 

A japánok egyértelmű győzelmet arattak. De ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy arányban állt-e az elért eredmény a ráfordítással, akkor már nem egyértelmű a siker. A japán flotta hatalmas vállalkozásának költségei szinte kiszámíthatatlanok. Ekkora hadmozdulat árán mindössze 2500 ellenséges katonával gyengítették egy világhatalom flottáját. Az amerikaiak kijavították és újra hadrendbe állították szinte mindegyik hajójukat. Csak az Arizona, az Utah és az Oklahoma pusztulása bizonyult véglegesnek.

 

Amint a britek az egész háború legfájóbb vereségének az elsőt, Dunquerque-t tekintették, úgy az amerikaiak is az első vereség napját nevezték a gyalázat napjának. Számtalan film, regény mutatja be mindmáig ezt a napot. Pearl Harbor valódi mérlegét akkor vonhatjuk meg, ha a 2500 amerikai hősi halott mellé a mérleg másik serpenyőjébe helyezzük a támadás által egységbe kovácsolt, elnöke mögé felsorakozott, háborúra kész amerikai népet.

EMLÉKHELY AZ ARIZONA CSATAHAJÓ FÖLÖTT

Az amerikaiak számára első háborús nap mindmáig szívszorító emlékhelye az Arizona csatahajó. Elsüllyedt ugyan, de az öböl itt nem mély. A csatahajó körvonalai jól láthatóak, fedélzete kivehető, elülső ágyútornyának talapzata kiemelkedik a vízből. A hajó testéből az 1177 tengerész közül csak néhányuk földi maradványait emelték ki, a többiek sírja mindmáig a hajótest. 1950-ben zászlórudat állítottak fel, amihez emléktáblát erősítettek. 1962-ben, Halottak napján avatták fel a hajótest fölé épített emlékművet.

Pearl Harbor emlékhelyének megtekintése díjtalan. Áttekinthető, jól berendezett központ fogadja a látogatókat. John Charles Roach hatalmas falfestménye mutatja be az Arizona csatahajót. Előtte emléktáblák örökítik meg az Arizona túlélőinek a névsorát. Egy veteránnal mi is találkoztunk. Kedves volt, közvetlen, és örömmel hagyta, hogy megörökítsük a veterán voltát igazoló sapkában. A központ előtti parkban emléktáblák őrzik Honolulu és Oahu áldozatainak névsorát, akik tehát nem Pearl Harborban veszítették életüket. A központból motoros hajók szállítják a látogatókat az Arizona emlékhelyhez. Ezt a csatahajó fölé emelték. Döbbenetes élmény hídról, közvetlen közelről látni a hajótestet, az ágyútorony talapzatát, a mindig friss olajfoltot. A látogatók virágszirmokat szórhatnak le a vízre. Az emlékhelye csarnokában márványtáblára vésték a hősi halottak névsorát.

 

Amint azt a Missouri csatahajóról szóló fejezetben megírtam, a II. világháború győzelmes befejezésének színhelyéül szolgáló csatahajót azért állították fel éppen itt, Pearl Harborban, hogy közös emléket állítsanak a háború első és utolsó napjának, az első vereségnek és a végső győzelemnek. Az Arizona emlékhely hídja középen kissé megsüllyed, de meg nem roppan: biztos tartást sugall. Ha az Arizona orra fölött tovább tekintünk, látjuk az áldozatnak értelmet adó győzelem jelképét, a Missouri csatahajót.

 

Ha még többet szeretne tudni a csendes-óceáni harcok utolsó szakaszáról, látni szeretné a Pearl Harborban készített felvételeimet, szívesen bemutatom ezeket Önnek, baráti körének, az érdeklődők körének egy előadás keretében.

 

 

Üzenetküldés Ha erről a témáról előadást, média műsort, cikket, fényképet akar rendelni, kérem, itt hagyjon üzenetet. E-mail címed: Szöveg:

Képgaléria