Marossy Endre dr.

Február

Marossy Endre:

5.Buda eleste -The Fall of Buda 1945

(1945.február 13.)

 

 

 

Sztálin napiparancsban jelentette be, hogy 1945. február 13-án befejeződött fővárosunk területén, utolsóként Budán az ostrom, habár az északnyugati erdőségekben még napokig folyt a kitört német-magyar csapatok maradékainak a felszámolása. A napiparancsot másnap a Vörös Hadsereg magyar nyelvű napilapja, az Új Szó címoldalán ekként közölte Budapest szabad.

 

BUDAPEST FRONTVÁROS

 

Hazánk ebben a háborúban a rossz oldalon vett részt: Németországgal szövetségben. A háború utolsó szakaszában német megszállás alá kerültünk, és a harcok utolsó nyolc hónapjában annak ellenére kényszerültünk részt vállalni, hogy Horthy Miklós kormányzó 1944. október 15-én ki akarta vezetni országát a háborúból. A német támogatással hatalomra került, tehát nem törvényes Szálasi-rezsim folytatta a háborút.

 

A Magyarország jelentős részét már a kiugrási kísérlet előtt elfoglaló szovjet haderő ellenség maradt, a magyar királyi honvédség ez elől az ellenség elől védelmezte hazáját annak ellenére, hogy személyi állománya legdöntőbb hányadának semmi köze nem volt a nyilasokhoz, sokan fel sem esküdtek Szálasira, a németek győzelmében már nem bíztak. A harcoló hadseregnek a politikai vezetés szándéka ellenére nincs módja a háborúból való kiválásra, még kevésbé az ellenséghez történő átállásra (amit egyébként a szovjet fél nem is igényelt), ezt csak a kisebb létszámú kötelékek, vagy az egyes harcosok kísérelhetik meg.

 

A Magyarország számára immár értelmetlenné vált, mégis befejezhetetlen háború utolsó szakaszának legjelentősebb hadművelete volt Budapest ostroma, ami ezen a napon ért véget.

Fővárosunk sorsa tragikusan alakult. A dél-ukrajnai front összeomlása, Románia átállása után, 1944 nyarán a szovjet csapatok gyorsan törtek előre. Megkerülték a Kárpátokat, aminek védelmében annyira bízott a magyar állam- és hadvezetés, és Erdély felől nyomultak az ország szíve felé.

 

A háborús vereséggel nehéz számot vetni. Budapest körül, a főváros kikerülésével lehetett volna védőövet kialakítani – ha idejekorán számot vetettek volna azzal a lehetőséggel, hogy a front egyáltalán eljut idáig. De ez a felismerés csak későn született meg, nagyszabású munkálatokra nem maradt idő és lehetőség. Ha a német hadvezetés meg akarta állítani Magyarország területén a szovjet csapatokat, akkor erre az utolsó esélye Budapest tartós védelme volt.

 

Hitler erőddé, tehát hadműveleti területté nyilvánította Budapestet, ezzel rászabadítva a háború borzalmait fővárosunkra, annak polgári lakosságára. A felelősségben osztozott Szálasi Ferenc nemzetvezető is, aki vállalta a harcot a német szövetséges oldalán a még mindig propagált végső győzelemig.

 

Fővárosunk megmentéséért, a hiábavaló áldozatok elkerüléséért ellenállás bontakozott ki. Ez széles körű volt: részt vettek venne a magyar királyi honvédség tábornokai, tisztjei, számos alakulat, politikusok, kommunista ellenállók, soka közülük az életüket áldozták. Másfelől ez az ellenállás nem bizonyult elégségesnek sem arra, hogy utat nyisson a szovjet csapatok előtt és megkímélje az utcai harcoktól Budapestet, sem arra, hogy megakadályozza a nyilas hordák vérengzését.

 

Budapestet a Duna-Tisza köze felől támadta Malinovszkij marsall 2. Ukrán Frontja. Habár túlerőben volt, de az október-november folyamán indított támadásaival még csak Pestre sem tudott benyomulni. Arra, hogy saját erőiből átkeljen a Dunán és a budai oldalt is bekerítve megostromolja a fővárost, nem volt esélye.

 

OSTROMGYŰRŰ BUDAPEST KÖRÜL

 

Ezt a feladatot a Belgrád irányából Magyarországra átcsoportosított 3. Ukrán Front teljesítette, Tolbuhin marsall parancsnoksága alatt. Ő a Dunántúlon előrenyomulva eljutott Esztergomig. Budapest körül 1944. december 24-én, Karácsony napján zárult be az ostromgyűrű.

 

A szovjet vezérkar eredetileg november 7-ére akarta bevenni Budapestet, december végére Bécset, márciusra akart kijutni Dél-Németországba. Ily módon hónapokkal korábban véget vethetett volna a háborúnak, és nagyobb területeket szállhatott volna meg, mint ahogyan az történt.

 

Ahhoz mérten, hogy Budapest védelmétől függött az Ausztria- déli Németország elleni szovjet támadás sorsa, és két szovjet front erőit kellett Budapest utcáin feltartóztatni, a budapesti helyőrség létszáma csekély volt: mintegy 79 000 fő, ebből 41 000 német, 38 000 magyar katona. A harcba vethető létszámot 35 000 főre becsülhetjük. Velük szemben a Budapesten harcba vetett szovjet és román csapatok létszáma 177 000 fő volt, közülük az ütközetbe vethetőké 100 000. Ez azt jelentette, hogy az ostromló szovjet csapatok csaknem háromszoros fölényben voltak, a harcok vége felé ez a fölényük némiképp növekedett.

 

Budapest német és magyar helyőrsége helytállt. A Budapest térségében folytatott hadműveletek időtartama megközelítette a Sztálingrádért vívott harcokét. (158-165 illetve 165 nap, attól függően, hogy április 4-11 között melyik napot fogadjuk el a magyarországi harcok befejezésére?) Budapest utcáin Pfeffer-Wildenbruch német tábornok, Hindy Iván magyar altábornagy katonái 52 napig tartóztatták fel a két front erőit, és ezzel elodázták a további szovjet előrenyomulást. Ez a két szovjet front érdemben nem tudott bekapcsolódni a háborút befejező hadműveletekbe.

A budapesti harcokban részt vett mintegy 38 000 magyar katonából 29 000 fő esett hadifogságba, a többi elesett. A helyőrség 41 000 német katonájából 11 000-en kerültek hadifogságba, a többi elesett, illetve kivégezték őket.

 

Messze meghaladták ezeket a veszteségeket az ostromló csapatoké. A szovjet és román csapatok mintegy 55 000 katonája esett el, és mintegy 142 000 katonája sebesült meg, 3 000-en kerültek hadifogságba. ( Elesett a hozzájuk önként vagy kényszerből csatlakozott magyar katonák negyedrésze, mintegy 600 fő is.) Ez 200 000 fő. A Budapestet ostromát megkezdett 177 000 fő tehát elfogyott. Budapest helyőrsége saját létszámát több, mint kétszer meghaladó veszteséget okozott, a harcoló csapatokra vetítve ez több, mint hatszoros. (35 000 német-magyar katonára jut 200.000 fős szovjet veszteség.)

 

KITÖRÉS A BUDAI VÁRBÓL

A világháború egyik legreménytelenebb katonai vállalkozásának bizonyult a budai helyőrség kitörési kísérlete február 11-éről 12-ére virradó éjszaka. Hitler nem adott engedélyt sem a fegyverletételre, sem a kitörésre. Pfeffer-Wildenbruch tábornok nem vállalta azt, hogy helyőrségével mint zárt kötelékkel együtt felajánlja a fegyverletételt. Ehelyett a német tábornok a csaknem biztos halálba küldte katonáit, hiszen a kitörés támogatásához nem rendelkezett megfelelő eszközökkel, és nem volt esély arra sem, hogy a bekerítés külső gyűrűjével szemközt harcoló német csapatok utat nyissanak. Ezért a Bécsi-kaputól a mai Szilágyi Erzsébet fasoron át a Budakeszi útig terjed térség valóságos mészárszék lett. A kitörést megkísérlő mintegy 20 000 katonából 11 000 esett el ezen a rövid szakaszon.

Szomor térségében legfeljebb 786 katona – köztük mintegy 80 magyar - jutott el a német vonalakig. Ez a kitörő őrség 4 %-a. (A fővárosban ténylegesen harcoló állományra kivetítve ez 2,2 %, a teljes őrségre számítva csupán 1 %.) De annak mérlegelésére, hogy a zárt kötelékben vállalt fegyverletétel mennyiben növelhette a német katonák túlélési esélyeit, vegyük figyelembe az időben hasonló sztálingrádi hadművelet végkifejletét: 91.000 – kötelékben – fogságba ejtett német katonából 5.000 tért haza, 5,5 %.

Bizonyos, hogy a kitörésre induló német katonák ennél több esélyt láttak az eredményes áttörésre, ráadásul bíztak abban, hogy aránylag közel vannak saját csapataik.

 

A kitörés során foglyul ejtett német katonákat szinte kivétel nélkül lemészárolták. Egy fényképen látható a holtában is kezét magasra emelő, agyonlőtt német katona. Sok elfogott magyar katonát is agyonlőttek, elvették azonosító jelvényüket, így később nem lehetett beazonosítani őket. Három névtelen magyar honvéd sírja található a Normafától Makkosmáriára vezető turistaút mentén. Emlékét a Sárkány Lovagrend ápolja, ebben a körben minden tavasszal rövid megemlékezést tartottam.

 

A magasabb rangú tiszteket, főtiszteket foglyul ejtették, kivéve azt a néhány német főtisztet, aki a fogságba esés előtt inkább főbe lőtt magát. Pfeffer-Wildenbruch tábornok nem osztozott katonái sorsában. Tíz év hadifogság után hazakerült Németországba, magas kort élt meg. Hindy Iván altábornagy feleségével együtt esett fogságba, utólag léptették elő vezérezredessé. Utóbb a Népbíróság kötél általi halára ítélte, és felakasztották. Sírját a Farkasréti temető egy távoli keresztútjánál találtam meg.

 

A kitörés elesettjeit sok tucat tömegsírban hantolták el, ezek közül többet már feltártak. Budakeszi és Budaőrs között a budapesti harcokban elesett német és magyar katonák temetője emlékeztet a harcokra.

 

Az ostrom során hősi halált halt magyar honvédek emléktábláját 2002-ben helyezték el a volt Postapalota Krisztina körúti bejárata mellett. Az egyetemi zászlóaljak hősi halottainak emléktáblái a Hadtörténeti Múzeum udvari falán láthatóak. A budai Várban több emléktábla őrzi a második világháború hősi halottainak, mártírjainak emlékét, a Sziklakórház pedig a Budavári Labirintusban látogatható.

A másik fél, a szovjet és a román katonák sírjai a budapesti köztemetőkben láthatóak. A szovjet csapatok oldalán harcba szálló, méginkább harcra kényszerített, utóbb Budai Önkéntes Ezrednek elnevezett magyar alakulat mintegy 600 hősi halottja közül 247 fő a Farkasréti temetőben nyugszik. Az alakulat 1960-ban felavatott emléktáblája a Déli pályaudvar előtti aluljáró előterében látható. Emlékművüket áthelyezték a nagytétényi Szoborparkba.

 

Ha még többet szeretne tudni a Budapest ostromáról és a kitörésről,ha a helyszínen szeretné hallani az eseményeket, ha látni szeretné a helyszíneken készített fényképeimet, szívesen mutatom meg ezeket Önnek, baráti körének, az érdeklődők körének egy előadás keretében.

 

 

Üzenetküldés Ha erről a témáról előadást, média műsort, cikket, fényképet akar rendelni, kérem, itt hagyjon üzenetet. E-mail címed: Szöveg:

Képgaléria