Május, Dózsa György emlékezete
Május
Marossy Endre:
31. Dózsa György parasztháborújának 500 éves emlékezete - 500th anniversary of the peasants’revolt of György Dózsa
( 1514. május -július)
Szoborcsoport a budai vár alatt. Monumentális népi hős emelkedik a talapzaton nemcsak katonái, emberei fölé, de uralja az egész krisztinavárosi teret. Legyőzhetetlenséget, erőt sugall – és magányos.
Egykorú metszet, a vaskoronáról, a húsát fogóval tépkedő hóhérról, a testét marcangolásra kényszerített egykori katonájáról, közöttük a kínhalált – bámulatos hősiességgel – elszenvedő, a parasztok királya, aki magára hagyottan néz szembe ellenségeivel, utoljára. Két véglet, a halhatatlansághoz vezető út kezdete és vége.
Irodalom és képzőművészet Dózsa Györgyről
Talán nincs még egy magyar történelmi személyiség, akinek életútját, emlékezetét az irodalom és rá alapozva a képzőművészet ennyire átformálta, mint Dózsa Györgyét.
A humanista történetírók romantikus túlzásait költőink és íróink vésték be kitörölhetetlenül a közös emlékezetbe. Petőfi indulattal teli költeménye örökítette át a tüzes trón látomását (A nép nevében 1847), és ő teremtette meg a népvezér mítoszát, akinek „szellemét a tűz nem égeté meg”, és alapozta meg akaratán kívül a XX. századiban kidolgozott népi-forradalmi mítosz alapkövét.
Adynak köszönhetően Petőfi „népe” kibővült a ’bús, bocskoros nemessel”. (Dózsa György unokája, 1907), ugyanő fenntartotta a tüzes trón mítoszát is. (Dózsa György lakomáján, 1908.)
Eötvös József 1847-ben írt történelmi regényének szülötte Mészáros Lőrinc ceglédi pap (Magyarország 1514-ben), akiben az író a parasztháború igazi szellemi vezérét láttatta az olvasóval. Őt tette még népszerűbbé Jókai Mór a „nagybotú Lőrinc pap” megformálásával. (Magyarország története regényes életrajzokban, több kiadása jelent meg a XIX. század második felében.) Szintúgy Eötvös József rögzítette Dózsa Györgynek – a források tanúsága szerint el nem hangzott - ceglédi beszédét, aminek utóbb Illyés Gyula 1931-ben megjelent költeménye is emléket állított. (Dózsa György beszéde a ceglédi piacon.)
Költőink látomásában Dózsa népe végsőkig elszánt a harcra, szinte legyőzhetetlen. Ezt a szinte természetfeletti erőt örökíti meg fametszeteiben és rézkarcaiban Derkovits Gyula (1928).
Történelmi mítosz a Dózsa-parasztháborúról
Erre az irodalmi-művészeti mítoszra épült a történelmi mítosz, a Dózsa példájára ismét fegyvert ragadó, legyőzhetetlen, a forradalmát megvívóm nép mítosza. Ezt nevezték 1945 után haladó-forradalmi hagyománynak, amelynek keretében az akkori magyar politika megtalálni vélte saját történelmi előzményét Dózsa parasztháborújában illetve Dózsa György személyében.
Országszerte utcákat, tereket neveztek el róla, Budapesten például a Hősök teréhez vezető főútvonalat, ahol az egyik népi kollégiumot is elhelyezték.
Dózsa arckép díszítette az 1947-ben kiadott, 1992-ig fizetőeszközként használt 20 forintos papírpénzt.
(A 20 Ft vásárló értéke sokszorta magasabb volt, mint ma. A kibocsátás után a forint három évtized alatt sokat gyengült, ennek ellenére az 1970-es években egy liter normál benzin 3 Ft-ba került. A munkahelyi ebéd ára 5 forint körül volt.)
Helyükre kerülnek a történelmi tények
A haladó-forradalmi hagyományok jegyében országos eseménysorozatot rendeztek Dózsa György születésének 500. évfordulóján. A pontos dátum ugyan nem ismert, de különböző megfontolások alapján az évfordulót 1972-ben rendezték. Az emlékbeszédek, évfordulós cikkek, előadások az addig megszokott módon a népvezérről szóltak. Ennek jegyében állítottak szobrokat. Sajátos módon éppen az ünnepi évben éppen a történettudomány szakított ezzel a mítosszal és a levéltári források teljes körű értékelésének eredményeképpen máig hatóan helyesbítette a Dózsa-parasztháború és személy szerint Dózsa György szerepének értékelését. Másfelől bebizonyosodott, hogy a parasztok vágyai, elképzelései a keresztes hadjárat, a teljes búcsú, a lakóhely védelmének körére korlátozódtak. Olyan modern eszmerendszert, ami a társadalmi rend megdöntését és új társadalmi rend kialakítását fogalmazná meg, nem lehetett többé a parasztháborúkkal összefüggésbe hozni. Megmaradt még mint akkori értékmérő a fegyverre kelt keresztesek antifeudális harca.
Az utóbbi két évtizedben szinte légüres tér alakult ki Dózsa és a parasztháború körül. A feudális társadalom fegyverrel történő megdöntése már nem képvisel példaadásra alkalmas értéket. Az elnyomottak elkeseredett harca pedig a jelek szerint nem olyan jelentős történelmi esemény, ami középpontba állítható lenne. Személy szerit Dózsa Györgyről – mondhatni – kevesebbet tudunk, mint negyven évvel ezelőtt, mert a fiktív adatok, mítoszok elvetése után kevesebb, ami megmaradt, habár ez sokkal inkább valós, mint az előző másfél évszázadban összerakott kép.
A történettudomány a maga eszközeivel ma már mítoszok nélkül mutatja be az 1514. évi parasztháború eseményeit.
A keresztes hadjárat meghirdetése
A parasztok fegyverfogásának nem belső indítékai voltak. Azért hívták őket fegyverbe, mert az új pápa, X. Leó pápa keresztes hadjárat szervezésével bízta meg korábbi ellenlábasát, Bakócz Tamás esztergomi érseket.A pápa 1513. szeptember 2-án adta ki a bullát, a megerősítő pecsétes okiratot.
Ezt 1514. április 9-én hirdették ki Magyarországon, és a keresztes had szervezését minden egyházmegyében megkezdték. A kereszt felvétele és a hozzá kapcsolódó teljes bűnbocsánat évszázadok óta tömegeket vonzott. A magyar történelemben Nándorfehérvár 1456. évi diadalmas védelmében döntő szerepet játszottak Kapisztrán Szent János keresztesei. (Crux latinul kereszt. A keresztes szó latin eredetijének – crucifer, cruciger - a magyar nyelvben meghonosodott változata a „kuruc” szavunk, ami túlélve másfél évszázadot, jelentésében módosulva Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc katonáinak elnevezése lett.)
A keresztes hadjárat kockázatai
1513-ban azonban az új szultán, I. Szelim szultán egyelőre nem készülődött Európa és főleg Magyarország ellen, sőt 1514-ben háborúba keveredett Perzsiával. Határaink védelme tehát nem volt esedékes. A keresztes hadjáratnak ebben a helyzetben támadás lehetett az egyedüli értelme. Erre azonban semmiféle megalapozott esélye nem volt. A XV. században a fénykorát élő magyar királyság hadereje a saját erejéből kudarcok sorozatát szenvedte el (Galambóc, Rigómező), pedig két európai rangú uralkodónk, Zsigmond császár és király, valamint máig legismertebb hadvezérünk, Hunyadi János állt a hadak élén. A segítségül érkező európai csapatok és keresztesek balkáni hadjáratban nem arattak győzelmet, sőt katasztrofális vereségeket szenvedtek (Nikápoly, Várna). Csak határaink közvetlen közelében és védelmében tudtunk sikereket elérni az akkori utánpótlási bázisától akkor messze elszakadó oszmán haderő ellen. (Nándorfehérvár, Jajca, Szabács.) A magyar királyság erőforrásai 1514-ben meg sem közelítették a fentebb említett időszakét. A pápa által elképzelt európai összefogás nem jött létre. Csupán magyar keresztesek, tehát harcra nem kiképzett, nem megfelelően felfegyverzett parasztemberek semmiképpen sem indulhattak a Balkánra a siker reményében.
Ezt a támadó hadjáratot tehát nem lett volna szabad meghirdetni,megszervezni.
Az akkoriak bizonyára nem gondoltak arra, amit az utókor tud: a keresztes hadjáratok szükségszerű nehézségei, a gyülekezés, a kiképzés időrabló hetei megalapozhatnak egy másik lehetséges célt: az ellenséggel harcolni akarók úgy érzik, elárulják őket azok, akik nem vezetik őket a török ellen, ha ez így van, akkor velük kell leszámolni. Így fordulhat át a keresztes hadjárat parasztháborúvá, ami már 1456-ban is küszöbön állt, mert a nándorfehérvári győztesek, Hunyadi János, és reá való tekintettel Kapisztrán Szent János nem vállalták a visszavonuló, ám még így is jelentős túlerőben lévő szultáni had üldözését. A forrongó hangulatban fel kellett oszlatni és haza kellett indítani a nándorfehérvári diadalban egyébként jelentős részt vállalt kereszteseket.
A pesti keresztes tábor
1514-ben a legjelentősebb, pesti keresztes táborban hamar kialakult a forrongás. A hadjáratot meghirdető Bakócz Tamás esztergomi érsek nem volt jelen, nem is lett volna alkalmas hadszervezői feladatok ellátására. Az egész országban talán egyetlen hadvezetésre alkalmas személy, Szapolyai János erdélyi vajda a saját országrészében tartózkodott, ahonnan 1513-ban sikeres hadjáratot vezetett és egészen Szendrő váráig, a szerb fejedelmek korábbi székhelyéig nyomult előre. (Ma Smederevo, Szerbia.)
Újabb, jelentős támadó hadjárat leginkább az ő vezetésével és Erdélyből irányulhatott volna a Balkánra. az ő seregét egészíthették volna ki a keresztesek. A több táborban gyülekezők élén sem állt hadvezérnek alkalmas tapasztalt főnemes, nemes. A gyülekezők közül jelölték ki kapitányukat. A pesti tábor egyik kapitánya Dózsa György volt.
Székely Dózsa György családi kapcsolatai Makfalván és Dálnokon
Dózsa valószínűleg egy marosszéki székely családból származott, lófő volt. Egy oklevélben olvasható „Georgius Dosa Siculus de Makfalva in Sede Maros existente”, vagyis Székely Dósa György a Marosszékben található Makfalváról (Ghindari, Románia). A családi név a későbbiekben Dózsa írásmóddal rögzült. Az oklevél név minden bizonnyal a parasztháború vezérére vonatkozik.
A makfalvi Dózsa-család a hat ősi székely nem egyikéből, az Örlőcz-nemből, közelebbről annak hat ága közül a Szovát-ágból származik. A marosszéki Dózsák leszármazottai megélték a XX. századot. Az 1812 -13 - ban épült úgynevezett "Dózsa - házat" 1974 februárjában adták át múzeumi célra. itt jelenleg néprajzi múzeum működik. Dózsa György azonban a kézdiszéki Dálnokon született, ahová szülei Makfalváról költöztek.(Dalnic, Románia.) A családnak ez az ága, tehát Dózsa György unokatestvéreinek leszármazottai is megélték a XX. századot. Dózsa feltételezett szülőházát emléktábla jelöli meg, a falu központjában szobrot állítottak neki.
Dózsa életútja Nándorfehérvártól Pestig
Dózsa a nándorfehérvári végvárban szolgált, jeles katona volt, bár semmiképpen sem főtiszt vagy seregvezér. Születését 1472-ben ünnepeltük, ha ekkoriban született, 1514-ben, 42 évesen már javakorabeli veterán volt. (Hunyadi János a nándorfehérvári diadal idején még nem volt 50 éves, de a kortársak öreg hadfiként emlékeztek rá Fia, Mátyás király sem érte meg az 50. életévét, amúgy hosszú ideig uralkodott..) Egy győztesen megvívott párbajban tűnt ki, elismeréséért jött Budára. A pesti keresztesek egyik kapitánya volt, amikor a sereg elindult a Tiszántúlra, minden bizonnyal azzal a távlati céllal, hogy csatlakozzék Szapolyai János erdélyi vajda seregéhez.
A keresztesek áldott népe
A keresztesek áldott népe, ahogyan akkor nevezték őket, vegyes összetételű volt. A zömöt alkotó parasztokon kívül számos – Ady Endre szavaival – „bús,bocskoros nemes” készült a török ellen. Fontos szerepet töltöttek be a ferences rend szigorúbb ágát alkotó obszervánsok is. A Bosznia felől érkező obszervánsok magyarországi vikáriája (rendtartománya) 1447-ben alakult meg. A keresztes hadjáratokban a keresztény hit megvédésére biztatták és vezették a kereszteseket. A legismertebb obszerváns szerzetes Kapisztrán Szent János volt, a nándorfehérvári diadal egyik főhőse.
1514-ben a keresztesek vezetői között találjuk Lőrinc obszerváns szerzetest.
(A paraszthad vezetői közül több Lőrinc nevűről maradt fent adat, ezeket formázta eggyé még a humanista történetírás.)
A keresztesek saját fegyvereiket hozták, a parasztok a hagyományos módon: kiegyenesített kaszákkal és más eszközökkel érkeztek.
Ha szoktatták is őket a fegyelemhez, a harchoz, magasabb értékű katonai kiképzésben nem részesültek – ugyan ki is képezte volna ki őket? A végvárakból érkező harcedzett katonák kevesen lehettek, miért is hagyták volna el váraikat? Ezért, bár a keresztesek jelentős tömeget alkottak (a mohácsi csatában résztvevő magyar honos katonák számának mintegy kétszerese állt készen a harcra), reguláris – tehát kiképzett, fizetett – oszmán vagy keresztény katonák ellen nem volt győzelmi esélyük, sőt, valószínű menekülésük veszélybe sodorhatta a harcoló katonákat is.
Keresztes hadjáratból parasztháború
Az országosan mintegy 40.000 főre becsülhető keresztesek hiányoztak a nyári munkákból, ezért a nemesség akadályozta hadba vonulásukat. A keresztes táborok majd az elvonuló csapatok ellátása, utánpótlása akadozott, elmaradt. A török elleni szent háborúra induló keresztesek egyre inkább úgy érezték, hogy a nemesség cserben hagyta őket, ezzel mintegy árulója lett a szent háborúnak. A hagyományos paraszti sérelmekkel párosuló felismerés érlelte a fordulatot. Amikor május elején a fősereg átkelt a Tiszántúlra és elszakadt addigi bázisától, a keresztesek kénytelenek voltak maguk gondoskodni ellátásukról, és rátámadtak nemesi birtokokra. Mezőtúron fegyveres összecsapás is bekövetkezett, és az eddig a török ellen vonuló, az erdélyi vajdával és seregével együtt harcolni kész keresztes sereg szembefordult a nemességgel. Bakócz Tamás érsek a mezőtúri összecsapás után leállította a toborzást, azonban a már elvonult vagy a táborában várakozó keresztesek békével történő elbocsátása már nem volt lehetséges. Az obszerváns ferencesek adtak új értelmet és célt a kereszteseknek: a pápai helyett immár isteni feladatot teljesítő szent had a küldetését akadályozó "hitetlen" nemesség ellen kell, hogy küzdjön. A keresztes hadjárat parasztháborúba torkollott.
Apátfalva, Nagylak
A fősereg, melynek ekkor egyik kapitánya Dózsa György, eredetileg át kívánt jutni Erdélybe, de a mezőtúri összecsapás után Csanád felé kanyarodott el, ahol nemesi had gyülekezett Báthori István temesi ispán és Csáky Miklós csanádi püspök vezetésével. A paraszthad elővédje át akart kelni a Maros folyón, de Apátfalvánál, 1514. május 23-án a nemesi csapatok rajtuk ütöttek és szétzavarták őket. A győztesek a nagylaki kastélyhoz vonultak, ott ünnepelték győzelmüket. Az apátfalvi összecsapás a parasztháború nyitánya.
A beérkező fősereg másnap, május 24-én rágyújtotta a nagylaki kastélyt a gyanútlanul ott időzőkre, a kibontakozó csatában pedig vereséget mért a nemesi haderőre. Báthori István Temesvárba menekült. Csáky Miklós püspököt több más főúrral együtt elfogták, közülük a legismertebb Telegdy István kincstartó volt. Időközben Budán kegyetlenül kivégezték a mezőtúri összecsapásban elfogott paraszt katonákat. A leszámolás Nagylaknál sem maradt el. Csáky püspököt, Telegdyt és a többi elfogott főurat, nemest karóba húzták. A végvári harcokban megszokott kegyetlen kivégzés egyházi és világi országnagyok, főrendűek esetében a magyar történelemben csak Nagylaknál fordult elő.
II. Ulászló király ezen a napon még levélben szólította fel a kereszteseket a feloszlásra, de a nagylaki vérengzés hírére Budára tanácskozásra hívta az egyházi és világi országnagyokat. Elhatározták a felkelő parasztok leverését, fővezérré Szapolyai János erdélyi vajdát tették meg. A vajda a török elleni hadjáratáról tért vissza Dél-Erdélybe.
Dózsa hada elfoglalja a Maros menti várakat
Június elején Dózsa György fővezérletével a fősereg a Maros menti várak elfoglalására indult, a hadjárat azonban stratégiailag céltalanná vált: elfordult az eredeti céltól, a ruméliai vilayet felé lehetséges úttól, de nem kereste az összecsapást az erdélyi vajdával sem. A főseregnek ekkor már ágyúi is voltak. Lippát, Aradot harc nélkül, Solymost három napi ostrommal, ágyútűzzel vették be.
Dózsa György a Maros menti várak elfoglalása után visszafordult és június 15-én Temesvárat vette ostromzár alá. Ekkor küldte Dózsa György öccsét, Gergelyt egy sereg élén Buda elfoglalására. Ő járt Cegléden, kibocsátotta a híressé vált kiáltványt, ez került be a humanista történetírásba mint Dózsa György „ceglédi beszéde”, innen pedig a magyar irodalom közvetítésével a köztudatba. Dózsa Gergely azonban nem járhatott eredménnyel, mert a budai tanácskozást végrehajtva a nemesi csapatok előbb a pesti, utóbb az ország többi részén gyülekező keresztesek táborát oszlatták fel illetve foglalták el harccal.
Temesvár ostroma
Dózsa addigi fő ellenfele, Báthori István temesi ispán keményen védte a várat. Bebizonyosodott, hogy a megfelelő fegyverzet és kiképzés nélkül az elszántság nem elegendő a vár bevételéhez.
Temesvár jelentős falazott vár volt, a város és a vár közös bejáratát kaputorony védelmezte. A Béga folyóból kivezetett vizesárok távol tartotta az ostromlókat. 1551-ben az oszmán haderő kudarcot vallott, 1552-ben a nagy magyarországi hadjáratra összegyűjtött főerők kiváló tüzérséggel az addigi leghosszabb ostrommal tudták csak kikényszeríteni a vár feladását.
1514-ben Dózsa hadának szinte semmi esélye nem volt a Temesvár bevételére. A paraszthad ágyúi tűz alá vették a várat. A Béga folyót az ostromlók lecsapolták, hogy megközelíthessék a falakat. A szorongatott Báthori segítséget kért addigi politikai ellenfelétől, Szapolyai János erdélyi vajdától, aki július 15-én ért seregével Temesvár alá. Egy hónap telt el tehát a meddő ostrommal, és a parasztháború főserege ide horgonyozva eredménytelenül töltötte el a drága időt, sem közeli ellenfeleivel nem kereste az összecsapást, sem az országszerte magukra hagyatott paraszthadakat nem segítette, egyúttal magára is maradt, és két tűz közé szorult: a várban Báthori állt ellene, kívülről az erdélyi vajda támadott rá.
Habár létszámukat tekintve Dózsa népe volt jelentős fölényben, a székelyekből és végváriakból álló nemesi haderővel szemben pillanatnyi esélyük sem volt. A nemesi haderő első rohama eldöntötte az összecsapást, melynek során Petrovics Péter megtámadta és foglyul ejtette Dózsa Györgyöt. A vezér nélkül maradt paraszthad szerteszaladt.
A parasztháború következményei
Július végéig a még harcoló paraszt csapatokat szétverték vagy megsemmisítették. Ezt azonban Dózsa György már nem élte meg, Temesvár alatt halálra kínozták.
A parasztháború leverése után nem került sor tömeges megtorlásra. Törvényben tiltották el a parasztokat a fegyverviseléstől. A törvény által előírt röghöz kötést nem sikerült betartani. Werbőczy István 1517-ben kiadott Hármaskönyve (Tripartitum) évszázadokra bebetonozta egy átmeneti időszak átalakulóban lévő jogrendjét.
Magyarország a jobbágyság második útjára kényszerült, végleg elkanyarodott a nyugat-európai társadalmi fejlődéstől. Werbőczy az elmaradott és végletesen konzervatív magyar nemesi társadalom jelképévé merevedett.
Dózsa ellenfelei közül Báthori István utóbb nádor lett, II. Lajos király mohácsi halála után a megüresedett trónra az őt Temesvárnál megsegítő Szapolyai János helyett Habsburg Ferdinánd osztrák főherceget választatta királlyá az általa egybehívott pozsonyi országgyűlésen.
Szapolyai Jánost ezt megelőzően a székesfehérvári országgyűlésen az ország főurainak többsége királlyá választotta és a Szent Koronával meg is koronázták.
Annak ellenére, hogy a magyar jog szerint királyválasztásra csak a nádor által összehívott országgyűlés jogosult, az I. Szulejmán által támogatott I. János király holtáig viselte uralkodói címét és gyakorolta hatalmát az eredeti erdélyi vajdaságnak a Részekkel (Partium) bővült területén.
Emlékezetünkben Dózsa György a szegény sorsúakkal, elnyomottakkal mindhalálig együtt harcoló, kínhalálában is jelképpé magasztosuló hős.
