Marossy Endre dr.

Május

Marossy Endre előadása a budai Rotary Clubban 2007. április 10-én:

 

10. Budavár visszafoglalásának évfordulója: a Magyar Honvédség Napja – The Recapture of Budavár

(1849. május 21.)

 

Ezen a hétfői hajnalon mintha a pokol szabadult volna el Buda vára körül. Éjjel három órakor a várat három hete ostromló honvédsereg valamennyi ágyúja tüzet nyitott. Mindent eldöntő órák következtek. A vár körül a tavaszi hadjáratban számos győzelmet aratott, önbizalomtól duzzadó honvéd csapatok várták a parancsot a rohamra.

KÉT VEZÉR

Élükön a 31 éves tábornok, Görgei Artúr eddigi legnagyobb győzelmére készült. Az ősi királyi székhely az előző évszázadokban sok ostromot kiállt, néhányszor gazdát is cserélt: de most ő, a magyar hadtörténelem egyik legfiatalabb tábornoka az egyetlen magyar hadvezér, aki magyar hadsereg élén foglalja vissza Budát. Tisztában volt az esélyekkel: ostromtüzérsége kellő méretű rést lőtt, a hadtörténelem ritka kivétele lett volna a várőrség győzelme. Görgeinek szemernyi kétsége sem lehetett aziránt, hogy mire a nap felvirrad, magyar lobogók lengenek a Vár falán. Katonáinak parancsba adja: ne ejtsenek foglyot, kivéve Hentzi tábornok erődparancsnokot – megtorlásként azért, mert Buda védői szétlőtték és lángba borították a pesti Duna-korzót, ahonnan nem folyt ostrom, de még egy árva puskalövés sem dörrent.

 

Bent a Várban Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy, erődparancsnok minden lehetséges intézkedést megtett, hogy a rohamot ezúttal is visszaverje. 64 éves, tapasztalt, öreg katona lévén aligha áltatta magát: felmentő sereg nincs, magára hagyva vívja meg utolsó csatáját. Nem volt több lehetősége: katonái élén a hősi halál, vagy a győztes kénye-kedve szerinti sors a fogságban. Pest kíméletlen ágyúztatása okán nem volt kétséges, hogy ellenfele, Görgei Artúr főbe lövetné. Hentzi döntését azonban aligha ez a baljós lehetőség alapozta meg: mint parancsnokban fel sem vetődött más, mint fegyverrel a kézben példát mutatni katonáinak, és harcolni az utolsó lehetőségig.

 

Úgyszintén felkészült az utolsó szolgálatra Hentzi helyettese, Alois Allnoch von Edelstadt ezredes, aki ezen az utolsó napon a vízművet védelmezte. A vízkiemelő gépeket a Lánchíd budai hídfőjénél emelt, a várfalig terjedő cölöpfal védte, amolyan modern palánkvár. Hentzi robbantó tölteteket helyeztetett el a híd baloldali pillére és lánckamrája közé. Allnoch az utolsó pillanatban akarta végrehajtani ezt a robbantást, aminek az ostrom korábbi szakaszában sem volt értelme, hiszen a pesti hídfő felől nem támadott a honvédsereg. Most, amikor a vár sorsa már eldőlt, és ezen sem Allnoch, sem a robbantás nem változtathatott, csak a bosszúvágy magyarázta a robbantás szándékát.

 

OSTROMGYŰRŰ BUDAVÁR KÖRÜL

 

Buda várát félelmetes erő fogta körül, a vízmű kivételével teljesen. Itt volt a tavaszi hadjárat csatáiban mindvégig együtt, és mindvégig Görgei vezetésével harcoló Feldunai hadsereg négy hadteste. A hadjárat oroszlánrészét magára vállaló III. hadtest, benne a nevezetes 3. fehértollas és 9. veressipkás zászlóaljjal a Rózsadomb és a Városmajor közti domboldalt szállta meg, közvetlenül a fővezér, Görgei szeme előtt, aki a Kis-Svábhegy oldalán tartózkodott. A III. hadtest egykori legendás parancsnoka, Damjanich János azonban szolgálatra képtelen volt: még Komáromban elszenvedett súlyos – mai szóval: közlekedési – balesetében megrokkant. Helyére jóbarátját, Knezić Károly tábornokot nevezték ki.

 

 

A III. hadtesttől balra, a Városmajortól a mai Margit-hídig Kmety György ezredes hadosztálya készülődött. Ez a VII. hadtesthez tartozott, amely Gáspár András tábornokkal kezdte a tavaszi hadjáratot, és most lovag Poeltenberg Ernst (Ernő) ezredes vezetésével a Rába-vonal védelmére indult, de ezt a kikülönített hadosztályt Buda alá irányították.

 

A III. hadtest jobboldalán a mai Városmajortól a Tabán széléig terjedő domboldalon az I. hadtest csapatai következtek. Őket sem a tavaszi hadjáratban megszokott parancsnokuk, Klapka György vezérőrnagy vezette, aki most Görgei hadügyminisztert helyettesítette Debrecenben, hogy Görgei mint tábornok minden erejét Buda ostromára fordíthassa. Klapka helyére korábbi hadosztályparancsnokát, majd a tavaszi hadjárat végén a lovasság főparancsnokát, Nagysándor József  tábornokot osztották be.

 

A Tabántól Gellért-hegy előtt és mögött a Dunáig teljesítette ki az ostromgyűrűt a II. hadtest, az egyetlen a három közül, amelyet régi parancsnoka vezényelt: Aulich Lajos tábornok. A hadtest egy hadosztálya a pesti oldalon maradt. A honvéd hadtesteket vezénylő tábornokok győzelmükre készülődtek, amely a sors kegyetlen fordulata révén az utolsó lesz, amit után marad a visszavonulás az aradi vesztőhelyhez vezető úton.

 

KLAPKA TÁBORNOK HADITERVE

 

Kossuth Lajos már az isaszegi győzelmet követő gödöllői haditanácson felvetette a főváros visszafoglalására indítandó támadás ötletét. A trónfosztás másnapján a kormányzó levelet intézett Görgeihez, amelyben kifejezte óhaját Buda visszafoglalására. A komáromi csata után Görgei  Nyugat felé kívánt előrenyomulni, a haditervek készítésében mindig kiváló Klapka György tábornok azonban  Buda ostromát javasolta. Érvelésében kitért mind katonai, mind politikai szempontokra is, nem feledkezve meg Kossuth kívánságának felemlítéséről sem.

 

A tervet többszörös kényszer szülte. Elsődlegesen katonai: a honvéd főerők a tavaszi hadjáratban áttörték és felszámolták a Komárom körüli ostromzárat, de a császári-királyi főerők bekerítése ezúttal sem sikerült: április 26-án az első komáromi csatában három honvéd hadtest együtt sem tudta megakadályozni a Schlik altábornagy vezette két hadtest áttörését Bécs felé. A tavaszi hadjárat sikereinek stratégiai betetőzése tehát elmaradt. A nyugati határhoz előrevonható haderő élőerejét és tüzérségét tekintve nagyjából a felét tehette ki a Bécs védelmére felsorakoztatható császári-királyi csapatokénak. Ezek között Schlik altábornagy csapatai sikeresnek érezték magukat, sőt a komáromi csatában győztesnek. Üldözésük Ausztria területén és ott megtámadásuk nem volt célszerű.

 

A császári-királyi haderőnek hadműveleti szünetre volt szüksége, emiatt a honvéd főerőknek még nem kellett felvonulniuk a nyugati határ védelemére. Egyetlen jelentős katonai cél maradt: kiteljesíteni a Buda körüli ostromzárat, és visszafoglalni ősi királyi székhelyünket. Ebben az esetben helyre lehetett állítani a Lánchíd által korában biztosított közlekedési és utánpótlási összeköttetést.

 

A katonai szempontoknál talán még fontosabbak voltak a politikaiak. A tavaszi hadjárat sikereit követte április 16-án a Habsburg-ház trónfosztása, a magyar történelemben másodszor. (Első ízben 1707-ben az ónodi országgyűlés hozott ilyen döntést.) A független Magyarország erejét bizonyíthatta Buda visszafoglalása, gyengeségét pedig ennek kudarca. A budai hadjáratnak ez az üzenete a határokon belül is időszerű és érvényes volt, egyrészt a fegyverrel harcoló nemzetiségek felé, másrészt mind-azoknak, akik a trónfosztással nem értettek egyet. Ugyanez  Ausztria szempontjából azt jelentette, hogy a császári-királyi sereg önerejéből nem volt képes legyőzni, de még megállítani sem a honvéd haderőt, nem volt képes megvédeni Budát, sorsára kellett hagynia a politikai szempontból legértékesebb magyarországi helyőrségét.

 

A tavaszi hadjárat sikersorozatát kiegészítve Buda ostroma kissé fordított a történelem kerekén is. Az eddigi évszázadokban a magyar történelem kiválóságai, akik a szabadságért, a függetlenségért fogtak fegyvert, inkább kevesebb, mint több sikerrel járták végig az európai királyi udvarokat segítséget, de legalább anyagi támogatást kérve. Most I. Ferenc József kényszerült azzal kezdeni uralkodását, hogy szövetségest keressen a magyarországi lázadás leverésére, amit hadvezéreitől immár nem remélhetett. Éppen Buda ostroma alatt utazott Varsóba, hogy megállapodjon az I. Miklós orosz cár által felajánlott katonai segítségről.

 

Komáromból ítélve a budai hadjárat gyors és könnyű sikert kínált. Több olyan erőd található az országban, amelyik megfelelt a korszak színvonalának de legalább a magyarországi viszonyoknak, és alkalmas volt akár több hónapos ellenállásra,  legfőként Komárom. Buda nem tartozott ezek közé, tulajdonképpen nem is indokolt erődnek nevezni, mint az előzőeket. Magyarországi értelemben vár volt. Utolsó jelentős védőműve, a Déli Nagy Rondella még a török hódoltság előtt épült. Ez a budai vár három évszázaddal később valóban nem volt alkalmas védelemre, olyannyira, hogy 1849 első napjaiban a visszavonuló Görgei harc nélkül hagyta el Budát is, Pestet is, és ezzel a döntésével egyetértett a haditanács is.

 

Most, a Klapka javaslatát megvitató  hadi tanácskozáson az ódon védőművekbe vetett remény mellett figyelembe vették azt is, hogy a helyőrség egy része olasz és lengyel katonákból állt. Reménykedtek abban, hogy ezek a katonák csak a megfelelő alkalomra várnak, és átállnak a magyar zászló alá. A tényleges adatok is könnyű sikert ígértek: a csaknem 35 000 fős honvéd sereg hétszeres számbeli túlerőt vonultathatott fel, ami az elavult vár védőivel szemben döntő mértékű volt.

 

WELDEN TÁBORSZERNAGY HADITERVE

 

Megkérdőjelezhető döntést hozott az ellenfél: Luwig Welden táborszernagy, a tavaszi hadjárat végén kinevezett új császári-királyi fővezér amilyen indokoltan kimenekítette a dunántúli erőinek zömét, olyannyira vitathatóan magára hagyta Buda négy zászlóaljnyi őrségét, több, mint száz ágyúját és a hadianyagot. Az őelőtte sem lehetett titok, hogy Buda vára nem azonos értékű a már említett erődökkel, és képtelen magát megvédeni, ha a honvéd főerők módszeres ostrom alá veszik. 15.000 főnyi erőt hagyott a Dunántúlon: Josip Jellačić horvát bán, altábornagy I. hadtestét. Ha azonban ettől a hadtesttől várta Buda majdani felmentését, akkor túlértékelte a lehetőségeket. Ez a sereg a többi osztrák hadtesttel együtt harcolva sem ért el sikereket a tavaszi hadjárat csatáiban, az isaszegi vereség kifejezetten az ő oldalukon következett be. Az elvonuló többi hadtesthez képest nekik volt a legkisebb sikerélményük, és a legtöbb veszteségük.  Három magyar hadtesttel szemben felmenteni Budát – ez teljesíthetetlen parancs lett volna.

 

HENTZI TÁBORNOK FELKÉSZÜL

 

Hentzi tábornok helyzete kilátástalan volt. Még ha a Bécs felé elvonuló két hadtest ott megfelelő erősítést kap, és visszaindul Budára, akkor is kétséges, hogy kitart-e addig az őrség, amíg megérkezik a felmentő sereg? Jellačić hadtestének hatékony segítségében Hentzi nem bízhatott. Különösebb kilátásai esetleges hadifogságban sem nyíltak. Hentzi 1848 őszén a magyar kormány péterváradi erődjének a parancsnoka volt. Abba a gyanúba keveredett, hogy át akarja játszani az erődöt a szerbek kezére, ezért a kormány Pestre rendelte. Hentzit itt érte a téli fordulat és a főváros kiürítése. Bevárta Windisch-Grätz csapatait, és szolgálatra jelentkezett a tábornagynál, aki őt kinevezte Buda parancsnokává. Hadifogolyként bizonyára felelnie kellett volna őszi magatartásáért, vagyis most, Buda ostromakor valóban a végső katonai választás előtt állt: győzni vagy meghalni. Hentzi császári-királyi hadsereg egyik legjobban képzett műszaki tisztje volt: a mérnökkarban érte el az ezredesi rangot, majd az utászokhoz került, és náluk lett 1847-ben vezérőrnagy. Buda ódon falait a lehetőségekhez mérten erősítette, azokon nyolcvannál több ágyút helyezett el. A várban nem volt kút, ezért volt létfontosságú volt a vízkiemelő gépek körbevétele cölöpfallal. A tábornok legalább nyugodt szívvel nézhetett sorsa elé: mindent megtett, hogy a rábízott várat a lehető legjobban felkészítse a védelemre.

 

BUDAVÁR OSTROMA

 

A honvéd haderő II. hadteste Aulich Lajos vezérőrnagy parancsnoksága alatt az isaszegi győzelem után Pest alatt maradt, és elterelte a figyelmet az észak felé menetelő főerőkről. Aulich, és utóbb Görgei is tartózkodott attól, hogy Pestre bevonulva ott katonai tevékenységet folytasson, nehogy ezzel okot szolgáltasson Hentzinek Pest lövetésére. Görgei utasítására Aulich tábornok csapatai május 2-án kezdték meg Ercsinél a hídverést, hogy átkeljenek a Dunántúlra, ami 4-én történt meg. Ezen a napon ért Piliscsaba felől Buda alá Kmety hadosztálya, illetve a másik két hadtest zöme.

 

Buda körülzárása ezen a napon be is fejeződött, a mai Margit-hídtól a mai Erzsébet-híd lábáig terjedő félkörben. A több, mint százharminc tábori ágyút a domboldalakra, magaslatokra telepítették. Psotta Mór alezredes, a tüzérség parancsnoka, az isaszegi győzelem egyik hőse, már az első nap megkezdte a vár lövetését. Ennek csupán erkölcsi hatása lehetett: tábori ágyúkkal nem lehet rést lőni.

 

Az első lövésekkel egyidőben Görgei tábornok egy hadifogoly tisztet indított útba Henzti tábornokhoz, és felszólította a vár átadására, utalva arra, hogy az ellenállás reménytelen. Felszólította arra, hogy ne lövesse Pestet, és ne okozzon kárt a Lánchídban, mert a honvéd haderő onnan nem fogja támadást indítani. Figyelmeztette Hentzit, hogy amennyiben mégis lövetné Pestet, illetve a Lánchidat, akkor a vár bevételekor a honvéd haderő nem ejt foglyot.

 

A honvéd haderő vezetői Hentzi iránt is hajlamosak voltak bizonyos illúziókat táplálni. Tudták, hogy Hentzi édesanyja magyar volt, őmaga Debrecenben született. Ehhez hozzáfűzhetem azt, hogy amikor Hentzi és a budai osztrák helyőrség elesettjeinek kriptájában voltam, láttam azt, hogy hitvese, aki utóbb Hentzi mellé temetkezett, magyar családi nevet viselt. Görgei tábornok, amikor megadásra szólította fel Hentzit, hivatkozott a magyar származásra, de hiába. Csupán Hentzi magyarországi születéséből és rokoni szálaiból éppúgy nem következett a zászló elhagyása, mint  Ernst Poelt von Poeltenberg lovag, vagy Karl zu Leiningen-Westerburg birodalmi gróf  és a szabadságharc számos nem magyar honos résztvevője, az ellenfélnél a soproni születésű Franz Ottinger, vagy Benedek Lajos császári-királyi tábornokok, illetve a császári-királyi haderő magyar vagy magyar honos tisztjei esetében.

 

Hentzi határozottan visszautasította a tisztes hadifogság esélyét, és bejelentette, hogy Buda lövetése esetén válaszként Pestet bombáztatja. Buda várát tehát fegyverrel kellett felszabadítani.

 

Egy erőd ostromának elvei nem változtak a XVI. század óta. Az ostrom négy szakaszát most is a megközelítés, a körülzárás, a réslövés, a roham alkotta, és a döntő mozzanat most is a megfelelő nagyságú rés kialakítása volt. Ostromtüzérség hiányában egyelőre más módon kellett behatolni a Várba. Görgei  Kmety tábornokot támadásra rendelte a Duna mentén a Lánchíd budai hídfőjénél létesült cölöp védőmű ellen. Itt a védelmet maga Hentzi irányította. Ha Kmety teljesíti a parancsot, akkor Buda helyőrsége az ivóvíz hiányában kénytelen letenni a fegyvert.

 

Ez a védőmű nem tartozott a budai vár eredeti védelmi rendszeréhez, tehát még annál is kevésbé volt védhető. Birtoklásától a helyőrség további sorsa függött. Ezért az ellene intézett roham jó elgondolás volt. Előkészítetlen rohamot azonban a korábbi évszázadok várharcaiban sem lehetett büntetlenül indítani. Most a VII. hadtest katonáinak ilyen feladat jutott.

 

Kmety tábornok két zászlóaljjal és némi tüzérséggel  hajtotta végre a parancsot. Őmaga állt előbb az egyik, utóbb a másik zászlóalja élére. A Halászbástyáról és a vár faláról, továbbá magából a védőműből erőteljes tüzet zúdítottak a honvédekre. Az elsőként rohamozó és egészen a cölöpökig előrenyomuló 10. zászlóalj egyharmada esett el vagy sebesült meg, köztük a rohamot vezénylő Kmety tábornok is. A megismételt roham is összeomlott, a további erősítések sem jutottak előbbre. A parancs teljesíthetetlennek bizonyult.

 

Délután 2 órakor Görgei minden oldalról elrendelte a vár lövetését. Az osztrák tüzérség erőteljesen védekezett, és több magyar löveget is kikapcsolt. A honvéd tüzérség néhány lövedéke átrepült a vár fölött, egyikük becsapott a cölöp védőműbe. Hentzi ezt úgy értékelte, hogy Pestről lövik, ezért este két órán át ágyúztatta Pestet.

 

Az ostrom első harci napja bebizonyította, hogy a várát védő ellenféllel szemben nem hagyható ki minden ostrom harmadik szakasza: a réslövés. De mert a haditanács könnyű győzelemre számított, ostromtüzérséget nem rendelt a sereg mellé. Görgei tábornok most levelet küldött a komáromi erőd parancsnokának, Guyon Richárd tábornoknak, hogy hajón küldje utána a réstörésre alkalmas mozsárágyúkat. Guyon először megtagadta a kérés teljesítését, és csak Kossuth közbenjárására, akkor is vonakodva indította el a szállítmányt. Öt löveg érkezett meg május 8-ára, a működtetésükhöz szükséges állások mellett az ellenséges tüzérség lefogására leszerelő ütegállást létesítettek. E munkálatok miatt az ostromtüzérség csak május 16-án állt készen a feladat teljesítésére.

 

Eközben a császári-királyi tüzérség rendszeresen lőtte Pestet, aminek áldozatául estek a Dunára néző házak. Jókai leírása szerint egyszerre harminckét palota lángolt, közöttük az akkori Vígadó, ahol korábban az országgyűlés ülésezett. Az anyagi károkon túlmenően Hentzi elérte azt, hogy Görgei tábornok lemondott a vízmű Pestről tervezett lövetéséről.

AZ ELSŐ ROHAM

A honvéd haderő réstörő lövegei május 16-án kapcsolódtak be az ostromba. Másnapra már rést lőttek a Fehérvári-rondella melletti falszakaszon. Hentzi tábornok bosszúból ismét Pestet lövette, Görgei pedig megtorlásra szánta el magát.  Május 17-éről 18-ára virradó éjjel erőszakos felderítést rendelt el, azaz olyan rohamot, ami leköti az ellenséget, kényszeríti arra, hogy felfedje védelmi rendszerét, és azt felderíti. Görgei számított arra is, hogy a roham tényleges eredményre vezet, ebben az esetben azt általános rohammá kívánta fejleszteni. Ennek azonban még nem jött el az ideje.

 

Nagysándor József I. hadtestének katonái oda sem találtak a még nem kész réshez, kivilágosodott, az őrség heves tüzet zúdított rájuk. Visszavonulás közben hősi halált halt a hadtest vezérkari főnöke, Kleinheinz Oszkár őrnagy.

 

A Víziváros felől az északi falon nem lőttek rést, itt Knezić tábornok III. hadtestének létrákon kellett volna feljutni a falakra. Ez még a középkori ostromoknál is ritkán vezetett eredményre,itt sem. A várőrség heves tüzében a honvédek létráikat visszahagyva hátráltak a falaktól.

 

Aulich tábornok II. hadteste délről, Kmety tábornok hadosztály északról támadta a vízművet, de megelégedtek egy valóban látszattámadással.

 

Ha a május 18-i roham célja erőszakos felderítés volt, akkor ezt a célt elérte, de indokolatlanul magas veszteségekkel. Budavár bevételéhez azonban ez a támadás kevés volt, és a jelek szerint a csapatokban sem volt meg az elszántság, ami az általános támadás egyértelmű elrendelésekor elvárható.

 

Hentzi tábornok okult a támadásból. Torlaszt építtetett a Fehérvári-rondella mellett lőtt rés pótlására. Nem volt szerencséje, olyan felhőszakadás zúdult le, ami elmosta a torlaszt. Másnap, május 19-én a Fehérvári-rondellára telepített tüzérsége felvette a harcot a réstörő lövegekkel és azok leszerelő ütegeivel, de azokat megsemmisítenie nem sikerült. A honvéd tüzérség egyre tágította a rést. Nyilvánvalóvá vált, hogy itt dől el Buda várának sorsa. Ezen az éjszakán a császári-királyi utászok és katonák megpróbálták újraépíteni a torlaszt, de a honvédek erőteljes tüzelése ezt lehetetlenné tette.

 

Aulich tábornok hadtestének egyik osztaga betört a Várkertbe, és állását harcban megtartotta.

A DÖNTŐ  ROHAM

Kmety tábornok katonái is befészkelték magukat a vízmű körüli házakba. A honvédek kezükben érezték a győzelmet: következhetett az általános roham. Ezt Görgei tábornok május 20-án rendelte el, az időpontot a május 21-ére virradó hajnali 3 órában határozta meg. Megtorlásként Pest lövetéséért elrendelte, hogy a honvédek ne ejtsenek foglyokat. Valamennyi löveg össztüze után röppentyűkből kibocsátott hat sorozat adta meg a jelet a rohamra. Százával perdültek meg a dobok, szüntelenül harsogott a csatakiáltás: a honvédek megrohamozták Budát.

 

Aulich tábornok hadteste délről támadott, Knezić tábornok a május 18-i rohamot ismételte meg: a Bécsi-kaputól az Esztergomi-rondelláig terjedő falszakaszt rohamozta. A vízmű bevétele most egyedül Kmety tábornok hadosztályára várt. Ennek védelmét Hentzi tábornok irányította, itt harcolt helyettese, Allnoch ezredes is. Vitatható döntés volt ez: a fő veszélyt a rés jelentette, az erőd parancsnokának ott lett volna a helye.

 

Nagysándor József tábornok I. hadtestének jutott a dicsőség, hogy a résen át betörjön a Várba. A hadtestparancsnok a 47. zászlóalj élén személyesen vezette a rohamot. A résig nem volt gond, de fölérve a vár tüzérsége két oldalról lőtte őket. A roham elakadt. Nagysándor tábornok ekkor a tartalék 39. zászlóaljat rendelte ide. Az erősítés átlendítette a holtponton a támadást: a honvédek betörtek a várba, de a 39. zászlóalj parancsnoka, Alois Burdina őrnagy hősi halált halt. Katonái értelmet adtak az áldozatnak: egyikük, Püspöky Grácián tűzte ki az első magyar lobogót a Várban.

 

Ettől a réstől jobbra Máriássy János ezredes hadosztályparancsnok vezette a rohamot. Katonái létrákon hatoltak a falra. A keményen védekező várvédők puskatűzzel, ágyúval okoztak súlyos veszteséget. A honvédek azonban nem tágítottak, egyre többen jutottak fel a falra, és segítették fel a létrán érkező társaikat. A német és horvát katonák még ellenálltak, az olaszok viszont már inkább a létrákon felfelé hatoló honvédeket segítették. Az olaszok egy részét a horvátok halomra lőtték. A harc ezen a szakaszon eldőlt.

 

Még délebbre Aulich hadtestének katonái a Déli Nagy Rondellától balra a várkerten át, a  Ferdinánd-kapunál, illetve a Duna felőli megrongált falszakasz omladékán rohamoztak, mindhárom helyen sikerrel.

 

Közeledett a végső pillanat. Allnoch ezredes a hídfő felrobbantására készült, Hentzi a vízművet védő katonák egy részével a Szent György térre sietett, hogy karddal a kezében vezesse az utolsó rohamot. A várba benyomult honvédek első sortüze leterítette Gorini századost, aki a torlasz építését és védelmét vezette. Hentzi újabb rohamot vezényelt, de a következő sortűzben ő is súlyosan megsebesült. Kimentették a harcból, és szállására vitték. A magyar tisztek által felajánlott orvosi segítséget nem fogadta el, 22-én halt bele sebesülésébe.

 

Most már nem jelentett gondot a vízmű elfoglalása Kmety tábornok csapatainak. De még mielőtt ez megtörtént, Allnoch ezredes a robbantótöltetre hajította szivarját. Őt magát a robbanás széttépte, de a Lánchíd szerencsére csak megrongálódott.

 

Hentzi elestét követően a parancsnok nélkül maradt helyőrség beszüntette az ellenállást. Reggel 7 óra volt. Görgei parancsának teljesítését, hogy ne ejtsenek foglyot, a honvédek mellőzték. Ezt maga a tábornok sem bánta: Pest lövetéséért az erődparancsnok tartozott volna a felelősséggel, de ő  elesett.

AZ OSTROM MÉRLEGE

 

Az ostromló honvéd haderő csekély veszteséget szenvedett. A teljes ostrom alatt mintegy négyszázan estek el (1,2 %), közülük háromszázhúszan a döntő roham alkalmával haltak hősi halált. Az ostrom folyamán megsebesült mintegy hétszáz honvéd, háromnegyedük az utolsó rohamban.

 

A császári-királyi helyőrség 532 katonája esett el, további 178 fő sebesülésébe vagy betegségébe halt bele (14 %). A többi 4.204 fő fogságba esett. A honvéd haderőnek okozott veszteség nem állt arányban a császári-királyi helyőrség feláldozásával és hadi eszközeinek elvesztésével, azaz Buda védelmének elérendelése az adott  feltételek között hibás döntés volt, amiért a felelősség Welden táborszernagyot terheli.

 

1849. május 21-én a főváros lakossága elemi erővel ünnepelte a győzelmet, és mind a kormányzó Kossuth, mind a hadügyminiszter-fővezér Görgei méltán érezte a győzelem nagyszerűségét. Más lapra tartozik, és a vezető személyiségek közötti áldatlan ellentétekre vezethető vissza, hogy a szabadságharc legmagasabb katonai kitüntetését, a Buda visszafoglalásáért adományozott Katonai Érdemrend I. osztályának csillagát Görgei nem vette át. A következő évtizedekben arra a véleményre jutott, hogy  Buda ostroma hibás döntés volt. Késői kortársai jelképesnek találták, amikor hat évtized múlva, 1916-ban Buda visszafoglalásának napján húnyt el.

 

Buda alól önbizalomtól duzzadó, győztes sereg vonult el északnyugati határainkra. Május 21-én talán egyetlen olyan pesszimista katona sem volt közöttük, aki megérezte volna, hogy a fősereg támadó hadműveleteinek sikersorozata lezárult. Pedig éppen a vár bevételének napján állapodott meg Varsóban I. Miklós cár és I. Ferenc József császár az orosz katonai segítségnyújtásról, ami döntően módosította az eddigi erőviszonyokat a szabadságáért harcoló független magyar állam kárára. Buda visszafoglalása a támadó honvéd haderő utolsó jelentős győzelme volt.

 

A diadalban részes tábornokok közül négyet  Aradon  kötél által végezték ki. Aulich Lajos, Knezić Károly, Karl von Leiningen-Westerburg, Nagysándor József Buda hősi halottai is.

 

A szabadságharc leverése után Hentzi tábornoknak emlékművet emeltek a Szent György téren. 1852-es avatásán Ferenc József személyesen vett részt. A kiegyezést követően a főváros lakossága folyamatosan követelte az emlékmű eltávolítást. Ez csupán 1899-ben történt meg amikor áthelyezték a budai hadapródiskola (ma: Szilágyi Erzsébet fasori laktanya) udvarára. Itt 1919 elején szétrombolták. A Hentzi, Allnoch  és az osztrák katonák földi maradványait magába foglaló kripta fölé a Honvédelmi Minisztérium 1999-ben emelt kőoszlopot.

 

Budavár visszafoglalásának honvéd emlékműve, Zala György alkotása, még 1892-ben, a Hentzi-emlékmű eltávolítása előtt készült el.

A katonai kötelesség példás teljesítése, elsősorban a tudatosan vállalt hősi halál olyan ősi erény, ami az egykori ellenfélben is méltó a tiszteletre. Hentzi tábornok azonban kilépett a  katonai szerepéből, sőt, katonához méltatlan módon cselekedett,  amikor Pest katonai célpontnak nem minősíthető lakóépületei, és bennük a védtelen polgári lakosság ellen viselt hadat. Túllépte azokat a kereteket is, amit elöljárója, Welden táborszernagy jelölt ki a számára. Welden ugyanis abban az esetben utasította Hentzit Pest lövetésére, ha a honvéd haderő onnan intézne támadást, de ez nem következett be.

 

Welden táborszernagy és Hentzi tábornok egyaránt felelősséggel tartozott  volna a polgári lakosság elleni megtorlásért még akkor is, ha a honvéd haderő támadást intézett volna Pest felől. Katonai cselekményt ugyanis polgári lakosságon megtorolni sem akkor, sem később, sem ma nem jogszerű, és következetes hadvezetés ilyen esetben a hadbíróság elé állítja a felelősöket.

 

Hentzi tábornokra Ausztriában tisztelettel emlékeznek. Mellszobrát elhelyezték az osztrák hadsereg dicsőségparkjában. Fényképét  az osztrák  megítélés szemléltetésére bemutatom. Másként érzek budai sírjának bemutatásával kapcsolatban. Habár lefényképeztem  az osztrák helyőrség hősi halottainak kriptáját, benne Hentzi és helyettese sírját is, de úgy érzem, tartozom annyival az ártatlan pesti polgárok, a szétlőtt Duna-korzó, a katonai tisztesség keretei között harcoló honvédek és  császári-királyi katonák emlékének, hogy nem sorolom katonailag igazolható és megemlékezésre méltó tettek közé a terrort.

 

( Buda visszafoglalásáról a szerző könyvében lehet olvasni: Harcra hív a kürt…Coldwell Könyvek, Budapest, 2005.)

 

Ha még többet szeretne tudni Buda visszafoglalásáról, és látni szeretné a hozzá kapcsolódó képeket, szívesen beszélek Önnek, baráti körének, az érdeklődők körének egy  előadás keretében.

 

Üzenetküldés Ha erről a témáról előadást, média műsort, cikket, fényképet akar rendelni, kérem, itt hagyjon üzenetet. E-mail címed: Szöveg:

Képgaléria