Marossy Endre dr.

Történelmi tudománytár 3.

 

 

47.Interjú Pádár Ottóval-Interview with Ottó Pádár, soldier at Jutadomb 1956

(Közli Marossy Endre 2005.08.02.)

Pádár Ottó[1] 1956. október 26-án a kiskunhalasi lövészezred sorállományú tizedeseként vett részt a jutadombi harcokban[2]. Szemtanúja volt három, a harc közben elfogott és hátrakísért civil férfi statárium keretében történt kivégzésének, és annak, hogy egyikük, Szücs István [3] ezt túlélte[4]. A harc későbbi szakaszában Pádár Ottó is súlyosan megsebesült. Ezért magas elismerésekben részesült, kitüntették a Kiváló Szolgálatért Érdemrenddel és a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremmel. Felépülése után azonban leszerelték.

 

Pádár Ottó és Szücs István életútja többször is találkozott. Mindketten battonyai születésű lakosok voltak, bár 1956 előtt nem ismerték egymást. 1957 tavaszán Battonyán az utcán Pádár Ottó felismerte Szücs Istvánt, összeismerkedett vele, és bár Szücs utóbb végleg Budapestre települt, kapcsolatuk nem szakadt meg teljesen.

 

A jutadombi harcok levéltári anyagában Szücs István történetét kutattam, amikor egy rendőrségi feljelentés iratai között felleltem Pádár Ottó nevét. Az iratok önmagukhoz képest, de Szücs István nyilatkozataihoz mérten is ellentmondásokat is tartalmaztak. A kutatás szempontjából lényeges tény, hogy a kiskunhalasi lövészezred harcairól két kiadást megért esszé, továbbá az ezred volt parancsnokának, Hodosán Imre nyugállományú vezérőrnagynak a visszaemlékezésein kívül a tisztek, a sorállományú katonák visszaemlékezéseit rögzítő interjúk nem ismeretesek.

 

Úgy döntöttem, hogy a régi iratok személyi adataiból kiindulva megpróbálom felkutatni Pádár Ottót. Szerencsém volt: ma is Battonyán él. 2005. június 13-án levélben bemutatkoztam neki, és előzetesen felvázoltam azokat a kérdéseket, amelyeket érdekeltek. Egy hét múlva telefonon felhívtam. Pádár Ottó készséges volt, a beszélgetések során minden kérdésemre aprólékos választ adott, illetve egyenesen megmondta, ha valamire nem emlékezett. Olyan esetben, amikor Pádár Ottó elmondása jelentősen eltért az általam eddig ismert forrásoktól és feldolgozásoktól, más megfogalmazásban is feltettem kérdéseimet. Kétségem nem maradt afelől, hogy Pádár Ottó még ma is együtt él annak a napnak szinte minden percével. Az általa elmondottak jelentős hányadával összhangban állnak a források és feldolgozások, megerősítve visszaemlékezése azon részeinek a hitelét is, amelyek a hiányzó forrásadatokat egészítik ki, sőt éppen kiigazítják azokat. A tévedés joga természetesen megilleti Pádár Ottót is, ha erre rájöttem, akkor a lapalji jegyzetben közöltem az eltérést.

 

A beszélgetések tartamát lejegyeztem, és két példányban elküldtem Pádár Ottónak. Ő sorról sorra, mondatról mondatra haladva saját kezűleg írta a sorok mellé azt, hogy igen, illetve kipipálta az általa elfogadott mondatokat, olykor pedig rávezette a kiegészítéseit. Az egyik példány nála maradt, a másikat én őrzöm. Ahol ez indokolt volt, Pádár Ottó megjegyzéseit érvényesítettem az interjú szövegében.

 

Kérésemre Pádár Ottó nem csupán ahhoz járult hozzá, hogy az általa jóváhagyott interjú anyagát saját kutatásaimban felhasználjam, hanem ahhoz is, hogy azt teljes terjedelmében

közreadjam. Tájékoztattam őt arról, hogy ahol ezt szükségesnek látom, magyarázó jegyzetekkel egészítem ki az interjút, és a szereplők eredeti neve helyett azonosításra alkalmatlan, de a szövegben következetes jelölést alkalmazok.

 

Köszönettel tartozom Pádár Ottónak. Világos, egyszerű mondataival csak emlékeit idézte fel, és azokba nem fogalmazta bele utólagos ismereteit. Visszaemlékezése fontos, helyenként perdöntő forrásnak bizonyul.

A 2005. június 20-án készített interjú szövegében kérdéseimet dőlt betűvel szedem, a Pádár Ottó által véglegesen jóváhagyott válaszokat normál betűvel.

 

(Az interjú elkészítése óta Pádár Ottó elhunyt.)

 

* * * * *

Kérdés:

A II. számú lövegnél – amelynél Ön szolgált – hallgatták ki október 26-án délután az elfogottakat. Szeretném tudni, hány főt vezettek oda, hogyan bántak velük, és pontosan mi történt, főleg, mi történt Szücs Istvánnal?

 

Válasz:

Három foglyul ejtett civilt vezettek. Ma is emlékszem rájuk, ha lehúnyom a szemem, fel tudom őket idézni. Feketehajú fiú (utóbb tudtam meg, hogy ő volt Szűcs István), egy magas, szőke, hullámos hajú fiú[5] , és egy idősebb férfi[6].

Kérdés: Mit ért az alatt, hogy idősebb?

Válasz:

Én akkor huszonegy éves voltam, ez a férfi 40-60 év közötti lehetett.

 

Kérdés:

A harc melyik szakaszában történt ez, és akkor Ön hol tartózkodott?

Válasz:

A Budapestre végrehajtott menetben elől a felderítők haladtak, mi középtájt. Én rádiós voltam a II. lövegnél. Amikor a lövöldözés elkezdődött, mi előbbre kerültünk. Hozzám mérten jobbra előre volt az ATRA gyár, balra távol előre a Szent Anna kápolna. A foglyokat előlről kísérték hátra, és tőlem balra volt egy homokgödör vagy bánya. Én egy korláthoz támaszkodtam. A foglyokat a gödör széléhez kísérték.

 

Kérdés:

Felismerte-e Ön a szintén battonyai Szücs Istvánt?

Válasz:

Nem ismertem föl. Később, 1957 tavaszán Battonyán az utcán jöttem rá, hogy azt a fiút látom, aki októberben a három kivégzésre ítélt közé tartozott.

Kérdés:

A három civilt elfogó katonák felismerték-e a battonyai fiút?

Válasz:

Nem tudok róla, ilyent nekem senki nem mondott.

Kérdés:

1960-ban Ön megnevezte[7] a szintén battonyai B.K-t, aki foglyul ejtette Szücs Istvánt. B.K. nem mesélt Önnek arról, hogy a helyszínen felismerte földijét, Szücsöt?

Válasz:

K., aki nekem osztálytársam volt, nem említette, hogy felismerte volna őt.

 

Kérdés:

Ütlegelték-e, bántalmazták-e a vallatás során a három elfogottat?

Válasz:

Attól kezdve, hogy odavezették őket, nem láttam, hogy akár csak hozzájuk ért volna valaki. Évtizedeken át többször is összejöttünk, mit katonák, a tisztek, de soha senki nem mondott olyant, hogy bántalmazták volna a foglyokat. Ez teljesen kizárt.

 

Kérdés:

Tudták-e Önök, hogy statárium van, és tudták-e, hogy ez mit jelent? Ki adta ki a parancsot a kivégzésre, és kinek?

Válasz:

Tudtuk, hogy statárium van, és azt is, hogy akik nem teszik le a fegyvert, azokkal szemben eljárhatunk. A statárium alapján a Tüfe főhadnagy adta ki a parancsot egy öreg, tehát leszerelés előtt álló tizedesnek. Én akkor kopasz, tehát első éves katona, tizedes voltam.

 

Kérdés:

Nem Kocsis Géza hadnagy adta ezt ki?

Válasz:

Nem, ő nem itt, hanem a páncéltörőknél volt. A főhadnagy nevére nem emlékszem.

Kérdés:

A Jutadomb és a Soroksári út környékén akkor csak civilek voltak. Egy részük harcolt Önök ellen, más részük a polgári lakosság volt. Tekintettel voltak-e Önök erre a helyzetre?

Válasz:Csak utcahosszban lőhettünk, oldalt mindenhol ott voltak a civilek.

Kérdés:

Szücs István olyan mértékben hangsúlyozta, hogy ők felismerték a battonyai illetőségű katonákat a foglyul ejtőik között, és azok viszont őket, hogy ez már szinte magyarázat volt arra, hogy miért élte ő túl a kivégzést?

Válasz:

Nem hallottam arról, hogy közülünk bárki felismerte volna őt.

 

Kérdés:

Hogyan élhette túl Szűcs István a kivégzést, hiszen közelről, géppisztollyal lőttek a három emberre!

Válasz:

Statárium volt, én úgy emlékszem, ez azt jelentette, hogy egy sortüzet adtak le mindegyik fogolyra, nem többet. A szőke fiú és az idős ember hanyatt esett, Szücs oldalt csúszott. A lábán és a hasa oldalán érte összesen három golyó, de utóbbi csak húson át ment, sem csontot, sem fontos szervet nem ért.

 

Kérdés:

Hasonlóan az Ön sebesüléséhez?

Válasz:

Igen. Én este fél kilenc tájban[8] kaptam a lövést, föntről lefelé a hasamba, és hátul lent távozott a lövedék, nem ért sem csontot, sem szervet, csak belet. Aznap nem kaptunk ebédet, ez volt a szerencsém.

 

Kérdés:

Szücs István tehát a vakvéletlen folytán élte túl a kivégzést, és ebben nem játszott szerepet battonyai illetősége?

Válasz:

Pontosan így volt.

 

Kérdés:

Mi történt, amikor kiderült, hogy Szücs túlélte a kivégzést?

Válasz:

Amint mondtam, egy sortűzre adtak parancsot. Ez elhangzott, utána derült ki, hogy Szücs még él. Bekötözték, és elszállították.

 

Kérdés:

Felismerné-e Ön ezt a helyszínt?

Válasz:

Többször is jártam ott, de már nincs meg a homokgödör.

 

Kérdés:

Tud-e Ön arról, hogy 1957 januárjában Hodosán őrnagy titkos jelentésben foglalta össze ennek a napnak az eseményeit?

Válasz:

Ezt most hallom először. Nem tartoztam azok közé, akikkel ilyen okmányt ismertetnek.

Kérdés:

Látta-e Ön Jurinovits százados elestét?

Válasz:

Nem láttam, mert akkor én a menet közepe táján tartózkodtam.

 

Kérdés:

Előfordulhatott-e az, hogy nem a civilek lőtték le Jurinovits századost, hanem Hodosán Imre ezredparancsnok?

Válasz:

Ez teljes képtelenség, ilyent soha nem hallottam. Jurinovits öccse, Vilmos sofőr volt, és ő is ott volt bátyja elesténél[9].

 

Kérdés:

Milyen parancsnok volt Hodosán Imre őrnagy?

Válasz:

Kemény, nagyon jó parancsnok volt. Szerette a boxot. Még a harmincadik évfordulón[10] is lent volt itt, Battonyán, ezt én szerveztem.

 

Kérdés:

Egy volt nemzetőr parancsnok[11] azt írta, látta a Jutadombról, hogy Hodosán homlokon lőtte politikai helyettesét, mert az nem akart magyarok ellen harcolni. Mit gondol erről?

Válasz:

Badarság. Nem tudom elhinni. Asztalos százados, a politikai helyettes, kemény tiszt volt, később is szolgált. Jurinovits nem politikai helyettes, hanem felderítő főnök volt, de nem Hodosán őrnagy lőtte le.

 

Kérdés:

Térjünk vissza Szücs Istvánra. 1957 tavaszán Ön felismerte őt Battonyán. Mi történt?

 

Válasz:

Lerendeztük egymás között a dolgokat. Nagyon jóba lettünk, szinte puszipajtások. Nálunk 1957-ben alakult meg a KISZ-szervezet, annak volt egy kultúrcsoportja, én benne voltam. Oda bevettük Szücsöt is. Szücs átértékelte önmagát, korábbi szerepét, azt, hogy fegyvert fogott.

 

Kérdés:

Szerepet játszott-e ebben nagybátyja, O.S [12]?

Válasz:

Ő, illetve a felesége, aki testvére volt Szücs anyjának. O.S. a csepeli gyár munkásőrségének a parancsnoka volt.

 

Kérdés:

Miért nem jelentette fel Ön Szücsöt, hiszen akkoriban ez kötelezettség volt, és sok olyan em-bert is feljelentettek bosszúból, akinek köze sem volt 56-hoz?

Válasz:

Engem is feljelentett egy pufajkás, hogy látott október végén a Corvin-közben, pedig akkor haslövéssel kórházban feküdtem. Hodosánék igazoltak is. Én nem vagyok bosszúálló. Inkább segítettem Szücs Istvánnak, hogy ha már túlélte a kivégzést, valóban új életet kezdhessen, és megtalálja a helyét. Bevettem a tánccsoportba, és rábeszéltem, hogy lépjen be a KISZ-be.

 

Kérdés:

Akkor viszont miért jelentette őt fel 1960 májusában?

Válasz:

Nem jelentettem fel Szücs Istvánt.

 

Kérdés:

Előttem a rendőrségi jelentés, amely szerint Ön Mezőkovácsházán írásban tett feljelentést, mely szerint Szücs István munkásőr egyenruhában járkál Battonyán, és ezt Ön illetve a batto-nyai munkásőrök, volt kiskunhalasi katonák, sérelmezik.

Válasz:

Ez végképp nem igaz, semmiféle írásos feljelentést nem tettem.

 

Kérdés:

H. rendőr hadnagy azt írja jelentésében, hogy kiszállt a helyszínre (Battonyára), ahol Önt meghallgatta, és Ön elmondta a jutadombi harcok történetét, benne Szücs szerepét, és megnevezte neki B. K-t, mint aki foglyul ejtette Szücsöt.

Válasz:

Ez nagy kavarás. Semmiféle nyomozóval nem beszéltem, H. hadnagy nevére nem emlékszem. K-val nem találkoztam, ő bennmaradt, én sebesülésem miatt 1957 áprilisában leszereltem. K. elkerült az ország más részére. Most az jut eszembe, hogy 1960 májusában este moziban voltam, onnan hívott ki M. (az Ön szavaival munkásőr-pedagógus), és egy másik pártvezető, akik azt kérték, azonosítsam be a munkásőr ruhában motorozó Szücsöt. A történetet korábban hallották tőlem, most sem mondhattam mást. Tehát én beazonosítottam Szücsöt, de nem jelentettem őt fel.

 

Kérdés:

M. (keresztnév nincs a rendőri jelentésben) ekkor vádaskodott Szücs nagybátyja, O. S. ellen, de amikor a rendőrtiszt ezt írásban kérte, azt már nem vállalta. Lehet, hogy most az Ön neve mögé bújt, és voltaképpen ő állította be a dolgot, mint az Ön feljelentését?

Válasz:

Nem tudom. Nem vagyok biztos abban, hogy ugyanarról az M. nevű emberről beszélünk[13]. Az általam ismert M. nálam idősebb, korábban honvédtiszt volt, később a fiam parancsnoka, a fiam ott szakács volt. Munkásőr is volt, már meghalt. Én biztosan nem tettem feljelentést, és velem a rendőrtisztek nem beszéltek.

 

Kérdés:

Ön látta Szücsöt munkásőr egyenruhában. Mit szólt ehhez?

Válasz:

Barátilag mondtam neki, hogy miért nem ül nyugodtan a fenekén? Minek ez az egyenruha?

Kérdés:

A rendőri jelentés úgy érthető, hogy Ön is munkásőr volt.

Válasz:

Nem voltam munkásőr, és nem voltam párttag.

 

Kérdés:

1991-ben francia-magyar film készült Szücsről[14]. Mit tud erről?

Válasz:

Szücs Pista lejött ide, miskolci vagy debreceni egyetemistákkal. Összevissza beszélt. Amikor elmondtam, hogy 1957-ben segítettem neki itt Battonyán, összecsomagoltak és köszönés nélkül itt hagytak. A filmet bemutatták francia változatban is, de vetítette a magyar TV. Sok volt benne a kavarás.

 

Üzenetküldés Forrásközlésem elválaszthatatlan része a Jutadomb 1956 c. tanulmányomnak. Kutatók a szokásos hivatkozás feltüntetésével felhasználhatják. Részben vagy egészében történő másolása, bármely adathordozóra történő rögzítése, másodközlése kizárólag írásbeli hoz E-mail címed: Szöveg: